Vízimadár fajták

Kissé nehezebb dolgom van a fajták leírásánál, mert pl. a tyúkfélékkel ellentétben, ahol a legtöbb fajta szabadon tartható, itt számos olyan réce, lúd fajta található, mely nemzetközileg védett, vagy veszélyeztetett, illetve hazánkban védelem alatt áll. A könyv elején viszont megemlítettem, hogy manapság így is könnyebb beszerezni egyes fajták egyedeit, mint akár néhány évvel ezelőtt. Ez egyrészt az internetnek köszönhető, másrészt annak, hogy a különféle víziszárnyasok is teret hódítanak a hobbiállatok palettáján. Ezt mindenképp annak köszönhetik, hogy rendkívül széles, és színes fajtaválaszék áll rendelkezésre. Bevallom ennek a könyvnek a teljes terjedelme is kevés lenne ahhoz, hogy minden kacsa, lúd, vagy récefajtát felsoroljak benne. Amint elkezdtem összegyűjteni a különféle színesebbnél színesebb fajtákat, akkor szembesültem azzal, mennyi csodálatos vízimadár is szeli a világ különböző tavait, folyóit. Szerintem nincs olyan ember, akit nem nyűgözött még le egy-egy, a habokból kiemelkedő vadkacsa, vagy a fiókáit a vízen vezetgető hattyúpár. Sokukról viszonylag keveset tudunk, annak ellenére, hogy hazánk tavai, folyói is népes vízimadár populációnak adnak otthont. Legtöbbünknek a házi kacsa, és a Márton napi lúd ami eszünkbe jut erről a madárcsoportról. Sőt egy vicces gondolat is az eszembe jutott. Nem zárom ki, hogy az én generációmból voltak akik a Nils Holgersson kedves mesesorozat hatására szerettek volna megbarátkozni a vadludak, vagy a házi ludak családjával. Bármi vezérelje is, azt aki elszánja magát ezen bámulatos madárcsoport tartására, mindig nézzen utána a kiválasztott fajta tartásának. Némelyek tartása ugyanis tilos, vagy engedélyhez kötött. A veszélyeztetett állatok tartásáról szóló rendelkezés kimondja hogyan és milyen körülmények között tarthatók.