A nyúltenyésztés alapjai: egy kis élettan
A sikeres nyúltartás, tenyésztés egyik fontos eleme, hogy ismerjük a nyúl szervezetének működését. A nyúl elhelyezését és takarmányozását akkor tudjuk az igényeket kielégítve biztosítani, ha tudjuk mik állatunk biológiai igényei, és ismerjük a létfontosságú szerveinek felépítését. Ezért most néhány gondolatban összefoglalom, mit kell mindenképpen tudni a nyulak élettani működéséről.
Folyadékháztartás
A nyúl szervezetének víztartalma a korától függően változik. Az újszülött állatok szervezete kb. 10%-kal, míg a felnőtt nyulaké kb. 30%-kal kevesebb vizet tartalmaz, mint a magzaté a méhen belül. Vagyis az állatok vízfelvétele a testsúly növekedésével arányosan a szopós kortól a felnőttkorig csökken. Szopós korban a nyúl, mint minden más emlős, az anyatejből fedezi a folyadékszükségletét. Ahogy növekszik az állat, arányaiban kevesebb vízre van szüksége, viszont nő a takarmányból felvett fehérje és ásványi anyag szükséglete. A szervezetben keringő vér az állat testsúlyának kb. 6%-ának felel meg, de az állat kivéreztetésekor ennek csak kb. a fele távozik.A vér keringetésére a nyúlnál is a központi szerv a szív, melynek a súlya az állat testsúlyának mintegy 0,3-0,4 %-át teszi ki. Minthogy a szív az egyik legfontosabb szerv, fontos hogy egészséges legyen, és a nyúlnál, ha nagyobb a szív könnyebben el tudja látni a szerveket vérrel. Ezért ha lehetőség van rá, hogy
A nyúltartás alapkérdése: hobbi vagy tenyésztés?
Akár gyermekkorban, akár felnőttként gondolkodunk a nyúltartás lehetőségein, először is ki kell választanunk, melyik fajtával, szeretnénk foglalkozni, mit szeretnénk kezdeni az állatainkkal. Hobbi szinten tartanánk egy-két példányt, esetleg húsfajtát vágás céljából, vagy eltervezzük egy komoly tenyészet kialakítását. A nyúltartás komoly felelősséggel jár, költséges, épp ezért érdemes jól megfontolni mielőtt belevágnánk. A Kisállatenyésztés.hu e témában írt első posztja ezeknek a kérdéseknek az eldöntéséhez szeretne néhány gondolattal segítséget nyújtani.