A sorozat első részében a Magyar óriás galambról írtam, amely az egyik legősibb magyar fajta. Mostani írásomban visszaugrok a jelenbe, és a legújabban elfogadott magyar fajtáról adok egy kis tájékoztatást, fajtaismeretet. Ennek  hivatalos neve: Alföldi dudoros posta.

Nem véletlenül írtam, hogy a “legújabban elfogadott”, mert valójában ez nem egy újonnan kitenyésztett fajta, hanem egy körülbelül száz éves múltú. Bárhogy szépítjük, ez a fajta a hírvivő posta, a mai értelemben röpposta. A régmúltban ezek a galambok a termetük és a fejük durvaságából adódóan lassúbbak voltak, mint a maiak. Az akkori híres tenyésztők mindig arra törekedtek, hogy minél gyorsabban tudják megtenni azt a bizonyos távolságot, és a tenyésztés erre irányult. Valójában csak a név változott, mert ezeket a gyors galambokat abban az időben hírvivőnek nevezték, nem pöppostának.

Múlt heti írásunkban arról volt szó, hogy hol és milyen körülmények között rendeznek kisállattenyésztőknek kiállításokat, illetve, hogy milyen részleteket néznek a bírálók az állatokon. Most, a folytatásban, arra térek ki, hogy hogyan zajlik a bírálat, hogyan választják ki a díjazandó példányokat.

Miután minden kiállított egyedet megvizsgáltak bírálói szemmel, a legmagasabb pontot elért “versenyzők” kerülnek górcső alá. Ez az egyik legizgalmasabb része a bírálatnak. Volt szerencsém bírálóként, illetve rendezőként is megtapasztalni, hogy milyen nehéz ez a feladat. Ilyenkor, szárnyasok esetében, a kiállítási ketrecben egymás mellé, de külön, elválasztott részekben helyezik el az azonos, magas pontszámot elért egyedeket. Majd újra, alaposan átveszik pontról pontra a korábban, a selejtezés során egyszer már vizsgált jegyeket: a küllemet, a színt, a tollazatot, a csőrt, a lábakat, a szemeket, de még a kiállást, a mozgékonyságot, a viselkedést is. Ezeket összevetve igyekeznek a bírák eldönteni, hogy végül melyik egyed a legkiválóbb. Az így kiválasztott állat lesz a fajtagyőztes.