"Az évek során én is mindig tanulok apró fogásokat" - interjú a Tarajosvilág szerzőjével
“Nagyon kíváncsi és vállalkozó alkat vagyok, így mindig valami újat szeretnék” – fogalmaz Zsiros András, aki második szakkönyvét jelentette meg kisállattenyésztés témakörben, és továbbiakat is tervez. Az Expert Books Kiadónál a tavalyi év során megjelent Tarajosvilág című kötet szerzője az interjúban mesél a munka és másodállás melletti írás nehézségeiről, hogy miért van reneszánsza a baromfitartásnak és hogy mennyi idő összeállítani egy szakkönyvet.
(Az alábbi interjút a Könyv Guru portál készítette honlapunk állandó szerzőjével.)
* * *
Nem sokan veszik a fáradtságot, hogy baromfitenyésztés közben nekirugaszkodjanak a könyvírásnak. Ön miért gondolta úgy, hogy a tyúktenyésztésről könyvet kell összeállítania?
Bevallom, mindig is vonzott az írás, bár ez a tevékenység nem vág a szakmámba, és nem is tanultam a könyvírás fortélyait. Egy biztos: már gyermekkoromban is voltak próbálkozásaim. Akkor elkezdtem írni az erdők állatairól egy könyvet, amelyet saját kalandjaim és felfedezéseim alapján szerettem volna elkészíteni. Persze akkor az a könyv nem készült el teljesen. Az állatok szeretete azonban megmaradt, és végigkísérte az egész eddigi életem. Általános Állattenyésztő és Állategészségügyi Iskolát végeztem. Mindig voltak baromfik is az állataim között. Magam is sok könyvet olvastam, és, ha időm engedi, olvasok ma is. Akár szakmai, akár más témákban is. Nagyon sok hasznos szakkönyv segítette a munkám, de úgy gondoltam, ideje kicsit frissebb információkat, újabb fajtákat, modernebb technológiákat, és a mai Állatvédelmi Törvényeknek megfelelő tartási irányokat bemutatni. Számomra nyilvánvaló volt, hogy ezt egy könyv formájában szeretném megírni.
Mi az az újdonság, ami megkülönbözteti a Tarajosvilágot a többi, hasonló témájú szakkönyvtől? Van valami, amiben hiányt pótol a kötet?