Az andalúziai rendkívül kecses, közepes testű baromfi, amely színezetének különleges látványát a tollvégek szegélyezettségének köszönheti. Szépsége ellenére kevéssé elterjedt. Talán azért is, mert mind tojás, mind hús szempontjából közepesnek mondható a termelése.

Tartása amúgy nem okoz különösebb nehézséget, ahogy a szaporítása sem. A tenyésztésével viszont már kissé más a helyzet. A forma, a szín és a tollmintázat megtartása gondos szelekciót és alapos tenyésztői munkát kíván.

(Kép: Cowgirl Jules / flickr.com)

A baromfifélék háziasítása egykor mérföldkőnek számított az akkor élő emberek táplálkozásában. Ma már elfogadott tény, hogy ekkor nem egyetlen őstyúkot (a Bankiva tyúkot - lásd nyitóképünkön), hanem egyidejűleg, több vadon élő tyúkfajtát is háziasíthattak. A feltehetően több ezer évvel ezelőtti, nagy jelentőségű folyamat nyomán kezdetben azonban bizonyára csak a táplálékot látták a baromfikban.

Egy szép fajta: Sebright tyúk

De ki tudja? Lehet hogy már igen hamar voltak olyan, szebb küllemű egyedek, melyeket nagy becsben tartottak, esetleg akkori mércével is nagyobb értéket képviseltek. Annyi bizonyos, hogy az idők folyamán lassacskán kialakult számos olyan fajta, amely akár méretben, akár küllemben, esetleg tulajdonságaiban eltért egymástól. Ez pedig azt hozta magával, hogy egyes fajtákat megkedveltek, és már nem a húsukért, hanem szépségükért kezdték tartani. Egy-egy fajta pedig embereket, tenyésztőket hozott össze, akik megcsodálták egymás tyúkjait, kakasait. Mígnem annyi hasonló érdeklődésű tenyésztő, esetleg barát össze nem jött, hogy aztán kiállításokon versengjenek a legszebb fajták, egyedek címeiért.