Aki baromfikkal, illetve más egyéb szárnyasokkal foglalkozik, azok számára a nevelés egyik legszebb pillanata, amikor új élet születik. Semmi sem fogható ahhoz, amikor pattognak a tojások, és hallani az újszülött apróságok csipogását! De nemcsak az öröm pillanatai ezek, hanem a nevelés fontos része is ez. Ilyenkor különösen ügyelni kell a páratartalomra és a hőmérsékletre, valamint figyelni kell, hogy mikor száradnak fel, hogy aztán új, puha alommal ellátott, meleg helyükre helyezzük őket.

Tekintettel arra, hogy az ehhez a fajtacsoporthoz tartozó fajtákat bírálok, ehhez szereztem meg a szakképesítést, úgy gondoltam, hogy utánanézek a régi újságokban, hogy az általam nagy tiszteletben álló tenyésztők és bírálók miket írtak ebben a témakörben. Úgy, mint Batta László, Dr. Szűcs Lajos vagy Dr. Török István. Sajnos egyetlen egy ilyen témájú cikket sem találtam.

Nagyon sok cikket találtam természetesen, amelyek a bírálatról szóltak, de ezek az írások mindegyike valamelyik fajta, illetve fajtacsoport elemzéséhez kapcsolódott, hogy például egy adott kiállításokon milyen eredményeket értek el és milyen problémák merültek fel a minősítések során. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ezek az írások, mint továbbképzési anyagok, igen hasznosak lehetnének kezdő és gyakorló bírálók részére.)

Az új-zélandi vörös nyúlfajta eredete máig nem teljesen tisztázott, még az sem világos, hogy miért kapott “új-zélandi” nevet, hiszen az Egyesült Államokban tenyésztették ki. Az bizonyosnak látszik, hogy az új-zélandi vöröset az USA-ban 1910 óta széles körben szaporítják, és az egész világon, így Magyarországon is ismert és kedvelt fajta. Viszonylag gyorsan és nagyra nő, kifejlett testtömege 4-5 kilogramm. Az új-zélandi vörös termelése viszont jelentősen elmarad az új-zélandi fehértől. Kisebb a szaporasága, 7-8 fiókát hoz világra fialásonként.

Múlt heti cikkemben arról írtam, hogy mely egyedeket, milyen kiállításra vinni. Ezúttal a helyszíni bírálat menetéről ejtenék pár szót.

A megbízott bírálók általában 70 galambot bírálnak, ez a mennyiség lehet egy fajtából is, de akár 3-5 különböző fajta is. Ez mindig attól függ, hogy ki milyen szakvégzettséggel rendelkezik, és persze, hogy hány egyed érkezett egy bizonyos fajtából.

Nagy általánosságban (nem a hivatalos csoportosítás szerint) négy fajtacsoportba sorolhatjuk a fajtákat: alak-galamb, tollalakzatos, begyes illetve röp-galambok. Természetesen minden csoporthoz más és más szaktudás, szakértelem szükséges.

Régi, újra felfedezett francia fajta a La Flèche, amelyet jellegzetes, vörös szarvacska alakú taraja miatt magyar nyelven sokan ördögtyúkként emlegetnek, de figyelemreméltók fehér, hosszúkás füllebenyei is. Közepes méretű fajta, de mind tojástermelése, mind húsa miatt szívesen tenyésztik. A fehér tojásokból a tojók az első évben akár 160 darabot is adnak. Az ínyenc éttermek séfjei pedig előszeretettel használják ételkreációikhoz ennek a viszonylag ritka fajtának az egyedeit.

A kiállítások szezonjában foglalkoztunk már általánosságban a kisállatokat bemutató, versenyeztető kiállításokkal, most pedig kifejezetten a galambok seregszemléit mutatjuk be.

Szeptember vége van, lassan befejeződik a galambjainknál a tollváltás. Most kezdődik a galambtenyésztők népes táborában az éves munka bemutatása és az eredmény számonkérése. Az, hogy ki milyen munkát végzett egész évben, a kiállításokon mérhető le.

Ahhoz, hogy a kiállított és a nagyközönségnek bemutatott galambjaink meg tudják mutatni szépségüket és eredményesek legyenek, ahhoz jó minőségű táplálék szükséges. A tenyésztőknek olyan tartási körülményeket kell biztosítani a galambjaiknak a galambházban, vagy, ahogy mi mondjuk, a dúcban, hogy a tollazatuk ne töredezzen, és ne piszkolódjon be.

Egy chilei indián törzsről kapta a nevét ez a különleges fajta, amely jellegzetes pofaszakállkájáról ismerhető fel, meg arról, hogy egyedei egy részének nincsenek faroktollai (ez két fajta keveredése miatt alakult így). Nevezetes még az aracuana a szokásostól eltérő, türkizkék tojásairól, amiből igen sokat, első évben 170-180 darabot tojnak. Rendkívül nyugodt és igénytelen fajta, amely szereti a szabad tartást. Tartása során ügyelni kell arra, hogy ne adjunk neki pépes, nedves takarmányt, és óvjuk a különleges szakálltollakat az összeragadástól, töredezéstől.

Múlt heti írásunkban arról volt szó, hogy hol és milyen körülmények között rendeznek kisállattenyésztőknek kiállításokat, illetve, hogy milyen részleteket néznek a bírálók az állatokon. Most, a folytatásban, arra térek ki, hogy hogyan zajlik a bírálat, hogyan választják ki a díjazandó példányokat.

Miután minden kiállított egyedet megvizsgáltak bírálói szemmel, a legmagasabb pontot elért “versenyzők” kerülnek górcső alá. Ez az egyik legizgalmasabb része a bírálatnak. Volt szerencsém bírálóként, illetve rendezőként is megtapasztalni, hogy milyen nehéz ez a feladat. Ilyenkor, szárnyasok esetében, a kiállítási ketrecben egymás mellé, de külön, elválasztott részekben helyezik el az azonos, magas pontszámot elért egyedeket. Majd újra, alaposan átveszik pontról pontra a korábban, a selejtezés során egyszer már vizsgált jegyeket: a küllemet, a színt, a tollazatot, a csőrt, a lábakat, a szemeket, de még a kiállást, a mozgékonyságot, a viselkedést is. Ezeket összevetve igyekeznek a bírák eldönteni, hogy végül melyik egyed a legkiválóbb. Az így kiválasztott állat lesz a fajtagyőztes.

Egy igen látványos, kedves megjelenésű fajta, amelynek normál és törpe változata is létezik. Mindkét változat viszonylag elterjedt, de talán hajszállal a törpe változat ismertebb. Érdekessége a fejtetőn látható, finom tollakból álló, labdaszerű bóbita. Az állat fekete, fehér és kék színben is előfordul. A bóbitában minden színváltozatnál van fehér. A finom tollazat miatt tartásakor ügyeljünk a megfelelő elhelyezésre. Annak ellenére, hogy elsősorban díszbaromfiként tenyésztik, első évben szép a tojástermelése (140 darab), aztán visszaesik.

Korántsem csak a saját szórakoztatásukra tartanak a tenyésztők különféle kisállatokat, hanem azért is, hogy azokkal kiállításokra mehessenek. Rendeznek galamb-, díszmadár-, díszbaromfi- és nyúlkiállításokat is. Előfordul, hogy többféle állatfaj kiállítása egyszerre zajlik, de van, hogy egyes állatcsoportok és azok tenyésztői részére rendezik meg azt. Akárhogyan is, fontos események ezek, mert a tenyésztő itt végre képet kaphat az állománya minőségéről.

Hogy is zajlik a kiállítás? Az efféle seregszemléket az ország több pontján lévő kisebb egyesületek szervezik, amelyek a Magyar Galamb és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége (MGKSZ) tagegyesületei. A kiállításra kizárólag egészséges, állatorvosi igazolással érkező állatok nevezhetők. A meghirdetett rendezvényekre a különböző egyesületek tagjai, tenyésztői nevezhetik be állataikat, de a kiállítások természetesen a nagyközönség számára is nyitva állnak. A gyakorlatban a szervező egyesület tagjai összefognak, és vagy a saját, vagy az MGKSZ-től kölcsönzött ketreceket állítják fel egy erre alkalmas, legtöbbször bérelt helységben (tornaterem, művelődési ház, stb.).