A hét képe / A Minorka
A minorka közepes testű fajta, amely közepesen jó tojó, vagyis évente 160-170 db tojásra lehet számítani a tenyésztőjének. Ugyanakkor elég ellenálló, sem a tartással, sem a takarmányozással szemben nem túlzottan igényes. Két színváltozata ismert, a fekete és a fehér. Jellegzetes, nagy, húsos, fehér füllebenye miatt könnyedén felismerhető ezt a fajta. Viszonylag gyors növekedésű és jó húsformákkal rendelkezik.
Itt a kisállattenyésztő Tudástár!
A Kisállattenyésztés.hu csapata elindította az oldalon a Tudástárat, amely a tenyésztési tanácsokat gyűjti csokorba.
Azoknak készítjük ezt a folyamatosan bővülő gyűjteményt, akik kíváncsiak a kisállatok fajaira, képekre, videókra, akiket érdekel, hogy mit tegyünk, ha problémát észlelünk a háziállataink körül, mit tehetünk a betegségek ellen, hol helyezzük el állatainkat, vagy miképp dolgozzuk fel őket.
Kattintson ide a kisállattenyésztő Tudástárhoz!
[mailerlite_form form_id=2]
Kártevők a baromfiudvarban - 1. rész
Kényes kérdés a baromfitartók körében a kártevőkkel való harc, pedig azt gondolom, hogy muszáj szót ejteni róla. Sajnos egyre több ismerőstől, vásárlótól hallom, hogy egyes rágcsálók, illetve ragadozók, mekkora károkat okoztak az állományban. Néha a beszélgetés során próbáljuk megfejteni, hogy miért van mostanában ilyen sok támadás.
Az egerek jelenléte bosszantó lehet
Talán az enyhe tél is lehet az oka, ami segít az ilyen kis ragadozók elszaporodásában, és a nagyobb állomány velejárója, hogy ezek a falánk vadállatok újabb területeket hódítanak meg. Ez a természet felelőssége. Viszont az emberi gondatlanság is lehet oka a sokszor nagy méretű pusztításnak. Az, hogy egyre több család próbálkozik baromfitartással, nagyon örömteli dolog. Viszont sok esetben „csak” a baromfik tartására, a takarmányozásra, és egy-egy alaptennivalóra készülnek fel.
A hét képe / A Bantam
A Bantam, mint ahogy a neve is mutatja, egy igazi törpefajta. Hobbitenyésztők kedvelt állata, mert számos színváltozatából mindenki kedvére válogathat. Kis méretük ellenére tágas, szabad kifutóban vagy udvaron érzik igazán jól magukat. A tojók viszonylag jó kotlók, és szépen nevelik a csibéket. Tartásuknál ügyeljünk arra, hogy könnyedén felrepülnek, ezért kb. 1,5-2 méter magas kerítéssel védjük őket.
Hogyan előzzük meg a baromfiállomány megbetegedését?
A baromfik esetében, mint minden élőlénynél, előfordulhatnak megbetegedések. Ezek lehetnek kisebb egészségi problémák, de akár súlyos fertőzések, vagy elhullást okozó betegségek is. Mivel senki sem szeretné, hogy az állomány, amiért sokat dolgozott és fáradságos munkával nevelt, megbetegedjen, vagy akár el is pusztuljon, fontos beszélni a betegségekről, de elsősorban azok megelőzéséről.
Gondoskodjunk állatainkról, hogy egészségesek lehessenek
Csak egészséges baromfi esetén számíthatunk megfelelő fejlődésre, növekedésre és termelésre. A legtöbb egészségi probléma egyébként megelőzhető odafigyeléssel és némi gondoskodással. A megfázás, az emésztési problémák, a tetvesség például könnyen elkerülhetők. Ennek alapja a helyes takarmányozás és az optimális elhelyezés. A betegségek zömére talán a naposcsibék a legérzékenyebbek. Ezért ezeket az apró állatokat, száraz alommal (faforgáccsal) ellátott, huzattól mentes, zárt helyen tartsuk, és penészmentes, száraz indítótáppal etessük őket. Vannak akik ellenzik a kész tápok etetését, de higgyék el, hogy ezekben benne van minden olyan fontos összetevő, amelyre a csibéknek szükségük lehet.
A hét képe / A Cochin
A Cochin fajtát hazánkban sokan ismerik és kedvelik. Nagytestű fajta, bár létezik törpe változata is. Sokan csak “toll-labdának” nevezik rendkívül dús tollazata miatt, ami tényleg olyan benyomást kelt, mintha egy labda lenne. Gazdasági szempontból nem jelentős fajta, inkább a hobbitenyésztők kedvelik. Viszonylag lassú növekedésű, de sem a tartással, sem a takarmányozással szemben nem túlzottan igényes.
Galambmentés házilag
Több ezer galambász van az országban, mégsem biztos, hogy mindenki tisztában van azzal, miként kell megmenteni egy kis galambot, ha probléma alakul ki a szüleivel. Előfordul ugyanis, hogy a szülők valamilyen ok miatt az első pillanattól kezdve nem szívelik a kis újszülöttet. Ilyenkor azonnal közbe kell lépni, hogy életben tarthassuk a kicsit.
Jó pár évvel ezelőtt én is így jártam, és hirtelen nem volt más választásom, mint megpróbálni valamilyen úton-módon felnevelni a nálam magára maradt újszülöttet. Eleinte nem volt egyszerű, de hamar rájöttem a táplálás és a nevelés trükkjeire, így ma már minden bejáratottan megy, csak türelem és egy kis idő kell hozzá.
A hét képe / A Leghorn
A Leghorn kedvelt, Európa szerte elterjedt, de szinte az egész világon ismert fajta. Jó tojóképessége közismert, ezért tojóhibrid előállításban is fontos szerepet vállalt. Fehér és fogolyszínben is ismert, de inkább a fehér az elterjedtebb. Közepes testű, jó takarmányértékesítő fajta. Legfőbb erénye az évi 230-260 db tojás termelése.
A tojások helyes kezelése és tárolása
A hússal, a zsírral, a májjal ellentétben a tojást a baromfik úgy termelik, hogy maga az állat, mint alapanyag megmarad és tovább fejlődik. A tojás pedig az étkezésen kívül felhasználható még továbbtenyésztésre is, úgy, hogy ehhez már nincs szükség a szülőállatokra. Tehát a tojás sokoldalú, fontos termék. Ahhoz viszont, hogy étkezési vagy tenyészcéllal hasznosítani tudjuk, fontos a megfelelő kezelésük.
Háztáji körülmények között, ha tehetjük, naponta kétszer-háromszor nézzük meg a tojófészkeket (ezek kialakításáról múlt heti posztunkban írtunk), és gyűjtsük be a tojásokat. Erre nyáron a meleg miatt, télen pedig amiatt van szükség, mert a hideg károsíthatja a tojást. A nagy melegben ugyanis befülledhet, majd a későbbiekben hamar megromolhat, de előfordulhat az is, hogy a fias tojások a nyári melegben egyszerűen fejlődésnek indulnak. Ennek okát rendszeresen kérdezik tőlem, pedig igen egyszerű a magyarázat.
A hét képe / A Sebright
A Sebright igen kistestű fajta, mely kifejezetten dísz-, vagy hobbibaromfiként ismert. Két fő ismert színe (arany, ezüst) mellett mára már megjelent a citromszín is. Rendkívül kecses, jó kiállású, nyugodt baromfi, amely igazi kiállítási madár. Helyigénye kicsi, így tartása és elhelyezése sem költséges. Viszont a szép forma és a megfelelő szín megtartása odafigyelést és gondos tenyésztői munkát kíván.
Ha részletesebben érdeklődik a baromfifajták iránt, keresse a szerző Tarajosvilág – Hányféleképpen hajthat hasznot a sokszínű baromfiudvar című kötetét.