Az ünnepek alatt a magyar fajták után néhány különleges galambfajtát mutatunk be, elsősorban képeken. Ezek közé tartoznak az úgynevezett begyes galambok, amelyek között például megkülönböztetünk magyar óriás begyest (lásd borítóképünkön), pomerániai begyest, amszterdami, angol, norwich-i vagy bajor begyest, stb.

Amszterdami ballonbegyes

A begyes galambok arról ismerhetők meg, hogy mindegyiknek több légzsákja van, ami egyébként természetes a galambok szervezetében. Mind a hímek, mind a tojók a begyüket felfújják és egy bizonyos ideig úgy is tudják tartani. Egyes megfigyelések szerint bizonyos esetekben a fajtától függetlenül előfordul, hogy a begy megtelik levegővel, és ez aztán nem is ereszkedik le magától, csak emberi segítséggel. Vélhetően az ilyen eseteket használták fel az egykori tenyésztők az ilyen fajták kialakításához, kitenyésztéséhez.

(Forrás: Dornenwolf / Flickr.com)

Igazi kettős hasznosítású fajta a New Hampshire, amely tojás- és hústermelésre is egyaránt alkalmas, emellett ellenálló, mérsékelten élénk vérmérsékletű. Éves tojástermelése 180-230 db átlagosan. Ketreces tartásra nem igazán alkalmas, de háztáji vagy mélyalmos tartásban igen jól termel. Kettős hasznosítású hibridek előállításában fontos szerepet tölt be. Napi takarmányfogyasztása 130-150 gramm. Megfelelő körülmények között télen is jól tojik. Csibéi már 10-11 hetes korukra elérik az 1 kg-os átlagtömeget.

A sorozat első részében a Magyar óriás galambról írtam, amely az egyik legősibb magyar fajta. Mostani írásomban visszaugrok a jelenbe, és a legújabban elfogadott magyar fajtáról adok egy kis tájékoztatást, fajtaismeretet. Ennek  hivatalos neve: Alföldi dudoros posta.

Nem véletlenül írtam, hogy a “legújabban elfogadott”, mert valójában ez nem egy újonnan kitenyésztett fajta, hanem egy körülbelül száz éves múltú. Bárhogy szépítjük, ez a fajta a hírvivő posta, a mai értelemben röpposta. A régmúltban ezek a galambok a termetük és a fejük durvaságából adódóan lassúbbak voltak, mint a maiak. Az akkori híres tenyésztők mindig arra törekedtek, hogy minél gyorsabban tudják megtenni azt a bizonyos távolságot, és a tenyésztés erre irányult. Valójában csak a név változott, mert ezeket a gyors galambokat abban az időben hírvivőnek nevezték, nem pöppostának.

Ezüstszürke dorking kakas (forrás: wikipedia)

A Dorking egy viszonylag nagy testű fajta, amely Angliából származik, de mára kissé megfogyatkoztak az egyedei. A nagytestűekre jellemző izmos, kocka alkatú, széles hátú fajta, amelynek szárnyai erősek és testhez simulóak. A feje viszonylag nagy, arca piros, tollal borított, áll-lebenye viszonylag teltek, igen nagyok, és azok is pirosak. Különlegessége, hogy a lábán 4 helyett 5 ujj van. Nyugodt, békés fajta, nemigen repül el, ezért alacsonyabb kerítés is megfelelő a tenyésztéséhez. Húsának jellegzetes az íze, és tojástermelése sem elhanyagolható: évente 140 darab.

Az egyik legrégebbi, legősibb galambfajtánk. Indiából származtatják, ott fellelhetőek róluk az első leírások és festmények.

A 16. században jutott át a kontinensre, és azóta szerte Európában igen kedvelt fajta lett. Népszerűsége töretlen ma is, igen sokan tenyésztik. A régi típusú, magas parádés állású, tölcséres farkú, helyben toporgó fajta aztán, a kitartó, gondos tenyésztői munkának köszönhetően átalakult.

Amerikai pávagalamb

Amerikai-német tenyésztők pedig létrehoztak egy rövidebb lábú, alacsonyabb, kerekebb fenotípusú pávagalambot. Ezt nevezik az úgynevezett amerikai típusú pávagalambnak. A mai kiállításokon általában ők a főszereplők. A fajta standard is erre épül.

6 hónapos Sárga Orpington (forrás: Cowgirl Jules / Flickr.com)

A nagy testű fajta Angliából származik, amelynek egyedei nyugodtak, szelídek és kifejezetten nagy kotlási hajlamúak. Az Orpingtont egykor haszonállatnak tenyésztették ki több más fajta segítségével, és állítólag angliai “őshazájában” volt, hogy 300 fölött is tojtak az első évben, de ennek mára csak a híre maradt fenn, ugyanis a komoly tenyésztők is inkább 160-170, a második évben pedig már csak 130 tojásra számíthatnak. A sokszor kockát idéző testalkatú fajta egyedei sokféle színváltozatban léteznek: fekete, fehér, sárga, porcelánszínű, kék, fekete-fehér babos, kendermagos, szegett, vörös, nyírfa, sárga-feketeszegélyes, rózsástarajú. Az Orpingtonok a hidegre érzékenyek, és a párás, ködös, hideg levegőn, gyorsan megfáznak. A tojók hajlamosak az elhízásra.

A baromfifélék tojói, a többi madárfajhoz hasonlóan, időnként elkotlanak. A tyúkoknál viszont a kotlás nem évente egy alkalommal fordul elő, mint néhány madárfajnál, hanem akkor is tojnak, ha szerencsésen kiköltötték a csibéket, és vagy felnevelik őket, vagy ha elvesszük őket, akkor hamarabb újra termelésre foghatók. A kotlás egy biológiai folyamat, melyet külső tényezőkkel nem tudunk befolyásolni. A kotlás megszüntetésére vannak különféle lehetőségek. Akár elektromos kezelés, akár vízbe nyomás, de vannak kotlást leszoktató ketrecek is. Ez különösen nagyüzemi tojóházakban lehet fontos, ahol a kotlás nemkívánatos, főleg ha a termelési időszakban nagyobb létszámnál fordul elő.

A galambászat után érdeklődők pontosan tudják, sokszor milyen nehéz megmondani, pontosan honnan ered egy-egy fajta, vagy, hogy mitől alakult olyanná a külleme, amilyennek ma ismerjük. Ezekre a kérdésekre sokszor csak megközelítőleg pontos válaszokat lehet adni. A most induló sorozatomban ezen nehézségek ellenére mégis megpróbálom bemutatni a kifejezetten magyarként számon tartott galambfajtákat az olvasóknak.

Már önmagában azt a kérdést sem könnyű megválaszolni, hogy mi számít magyarnak. Bizony, az irodalmi adatok sem mindig egybecsengők. Gyakorlatilag azt sem lehet pontosan megmondani, hány magyar kitenyésztésű fajta van, mert ehhez előbb azt kéne tisztázni, mely történelmi régiókat értjük magyar alatt. Ne felejtsük, több évszázadról kell beszélni. Akárhogyan számoljuk is, a mostani adatok szerint jelenleg megközelítőleg 50 fajtát ismernek el magyarnak. Közülük a legrégebbi fajta a Magyar Óriás. Ezt mutatom be mostani írásomban.

(Fotó: Kelly Weatherly / Flickr.com)

Szintén észak-amerikai kitenyésztésű fajta a Wyandotte, amelynek igen jellegzetes és tetszetős a megjelenése: törzse gömbölyű, mély kiállású, telt izomzatú melle és viszonylag rövid lába van. Kettős hasznú baromfi, mert húsa és tojóképessége az átlagon felüli, első évben 180-200 tojás a termelése. A tenyésztők azonban nemcsak ezek miatt, hanem nyugodtsága és kis helyigénye miatt is kedvelik, no meg azért, mert szép kiállása miatt könnyen felkészíthető kiállításra is.

A galambok őszi vedlését követően nemcsak a fészekbontás kérdéseit kell megfontolni, ahogyan arról múlt heti cikkemben kitértem. Hanem gondolni kell arra is, hogy madarainknak meg kell kapni a kötelező védőoltást. Kiállításokra ugyanis csak úgy mehet a galambunk, ha megkapta az éves, Paramyxovírus elleni oltást.

Jómagam oltok herpesz vírus ellen is, ami azért sem bonyolult, mivel kapható egy kombinált vakcina, amellyel egyszerre kétféle védőoltást adhatok a galambjaimnak. A védőoltás beadásánál figyelni kell arra, hogy csak egészséges madár kaphatja meg, mert az immunrendszerének amúgy is nagy kihívást jelent, és az esetleges lappangó betegség tüneteit felerősítheti!