(Forrás: wikipedia)

Kevésbé ismert, amerikai fajta a Jersey Óriás, amelyet az 1880-as évek táján tenyésztettek ki - amint neve is mutatja - New Jersey államban. A cél az volt, hogy akkora tyúkot tenyésszenek, amekkorát csak lehet, és ehhez más, nagy testű fajtákat kevertek. Egyrészt a fekete jávai tyúkot, a sötét Brahmát, és fekete Langshont, másrészt a sávozott Plymouth Rock és fogolyszínű Cochin fajtákat használtak, némi Cornish vérvonalat is hozzákeverve. A kakas súlya 5 kilogramm fölé is mehet, és bár nem kifejezetten gazdasági fajta, méretei miatt a húshozama és a tojástermelése sem elhanyagolható. Utóbbi a Jersey Óriás esetében az első évben 180 darab is lehet.

A sikeres nyúltartás, tenyésztés egyik fontos eleme, hogy ismerjük a nyúl szervezetének működését. A nyúl elhelyezését és takarmányozását akkor tudjuk az igényeket kielégítve biztosítani, ha tudjuk mik állatunk biológiai igényei, és ismerjük a létfontosságú szerveinek felépítését. Ezért most néhány gondolatban összefoglalom, mit kell mindenképpen tudni a nyulak élettani működéséről.

Folyadékháztartás

A nyúl szervezetének víztartalma a korától függően változik. Az újszülött állatok szervezete kb. 10%-kal, míg a felnőtt nyulaké kb. 30%-kal kevesebb vizet tartalmaz, mint a magzaté a méhen belül. Vagyis az állatok vízfelvétele a testsúly növekedésével arányosan a szopós kortól a felnőttkorig csökken. Szopós korban a nyúl, mint minden más emlős, az anyatejből fedezi a folyadékszükségletét. Ahogy növekszik az állat, arányaiban kevesebb vízre van szüksége, viszont nő a takarmányból felvett fehérje és ásványi anyag szükséglete. A szervezetben keringő vér az állat testsúlyának kb. 6%-ának felel meg, de az állat kivéreztetésekor ennek csak kb. a fele távozik.

A vér keringetésére a nyúlnál is a központi szerv a szív, melynek a súlya az állat testsúlyának mintegy 0,3-0,4 %-át teszi ki. Minthogy a szív az egyik legfontosabb szerv, fontos hogy egészséges legyen, és a nyúlnál, ha nagyobb a szív könnyebben el tudja látni a szerveket vérrel. Ezért ha lehetőség van rá, hogy

Assendelfi tyúk (forrás: wikipedia)

Jó tulajdonságai dacára eltűnőben lévő fajta az észak-hollandiai eredetű assendelfi. Egy kis helyi egyesület próbál tenni azért, hogy újra elterjedjenek az egyedei. Ez azért is lenne hasznos, mivel az assendelfi jó takarmányértékesítő, és igen jó takarmánykereső fajta. Ezért lehetőleg minél nagyobb területet biztosítsunk számukra, ahol kedvükre kapirgálhatnak. Nem különösen igényes, viszont igen jól termel. A tojók jól kotlanak. Némely tenyésztő ezért más tyúkok tojásainak kiköltését is rábízza. Az első évben akár 180 darabos is a tojástermelésük.

Akár gyermekkorban, akár felnőttként gondolkodunk a nyúltartás lehetőségein, először is ki kell választanunk, melyik fajtával, szeretnénk foglalkozni, mit szeretnénk kezdeni az állatainkkal. Hobbi szinten tartanánk egy-két példányt, esetleg húsfajtát vágás céljából, vagy eltervezzük egy komoly tenyészet kialakítását. A nyúltartás komoly felelősséggel jár, költséges, épp ezért érdemes jól megfontolni mielőtt belevágnánk. A Kisállatenyésztés.hu e témában írt első posztja ezeknek a kérdéseknek az eldöntéséhez szeretne néhány gondolattal segítséget nyújtani.

Kaultyúk (forrás: wikipédia)

Sokan nem is hallottak róla, pedig évszázadok óta ismert fajta a Kaul. Különös kinézetét annak köszönheti, hogy hiányzik az utolsó farokcsigolyája, így farktollai sincsenek. Emiatt a farktőmirigy is hiányzik, ez pedig gondokat okozhat a tollazat ápolásakor. Németországban egyébként nem is engedik az ilyen, mutációból kialakult fajták tudatos továbbtenyésztését, mivel ott állatkínzásnak minősítik. Nyugodt, békés fajta, de a szabad, háztáji tartásban érzi jól magát. Első éves tojástermelése 140-150 darab.

Korábbiakban  beszéltünk az almozás kérdéseiről, ezúttal egy ezzel szorosan összefüggő másik kérdést, a takarítást vesszük górcső alá. Talán felesleges is mondani, hogy a baromfiólak, -fészkek tisztán tartása nem csak abból áll, hogy eltávolítjuk az elhasznált almot, és tisztát rakunk az állatok alá.

A kicsikkel kezdjük

Az első és legfontosabb a naposcsibék körüli takarítási feladatok. Az első generációs naposcsibék esetén, amennyiben meglévő etetők, itatók vannak, egy alapos elmosogatást, esetleg forró vízzel való kiöblítést, alapos lecsepegtetést és szárítást javasolok.

Semmi esetre se helyezzük be az etetőket, ha még nem száradtak ki, mert abban a takarmány bepenészedik, dohosodik, mely komoly problémákat okozhat.

Lehetőség szerint fertőtlenítsünk minden eszközt. Tapasztalni fogjuk, hogy néhány tíz darab csibe is milyen nagy mennyiségű port képes termelni és felverni. Ez azt jelenti, hogy a csibék felett elhelyezett melegítőlámpa is gyorsan porosodik. Ezt időnként óvatosan töröljük át. Természetesen előtte mindig kapcsoljuk le, és várjuk meg, amíg az égő teljesen lehűl. A poros égő tűzveszélyes, ráadásul a porszemek ráégnek az égő felületére, amely később rontja a lámpa hatékonyságát. A felszálló por a csibék számára is káros. Különféle légúti betegségeket okozhat.

Az önetetők tisztán tartása is nagyon fontos. A naposcsibék szervezete igen érzékeny. Mivel a naposcsibék számára nélkülözhetetlen a meleg, ezért előfordulhat, hogy a meleg, párás levegő által a takarmány enyhén nyirkossá válik, és az etetőkbe tapad. Ha betartjuk azt, hogy hagyjuk naponta egyszer legalább egy órára teljesen kiürülni az etetőket, akkor általában ez elkerülhető. De ekkor is feltöltés előtt ajánlott száraz ronggyal áttörölni az esetlegesen párás, műanyag felületet.

Nem a tojástermelése miatt tenyésztik a Maláj harcost, amely igazi viadorfajta. A nevével ellentétben Indonéziából származó baromfi igazi harcos fajta, azok minden jellegzetességével:  a törzs hosszú és széles, a váll és a mell kerek és izmos. A nyak elég hosszú, de erős, a szárnyai rövidek. A feje széles, a csőre erős, kissé görbült. A lábak hosszúak, erőteljesek. A tekintete agresszív benyomást kelt. Az akár 90 centiméterre is megnövő, lobbanékony természetű maláj harcosokat elsősorban a látványa miatt tenyésztik.

Múltkori írásunkban azt vettük végig, hogy mi mindenre kell figyelni az almozás tekintetében a naposcsibékkel kapcsolatban, milyen legyen az alom anyaga és hogyan biztosítsuk a megfelelő szellőzését. Most a kifutóban és a tojófészekben való almozás kérdéseit vesszük végig.

A kifutóban

A helyesen kialakított kifutó alapját is elő kell készíteni. Ha van rá mód, akkor a kifutó aljából ássunk ki 4-5 cm földet. Betonozzuk le az alját, egészen az oldalsó kerítés aljáig, mint egy medencét. Ennek a kártevők távoltartása miatt komoly jelentősége van. Az így kibetonozott aljzatba terítsünk finom kvarchomokot, vagy ha az nincs, akkor hagyományos, építési homokot. Díszfácánok, egy-egy díszfajta számára teríthetünk a homokra kiszárított falevet vagy fenyőkérget, amely otthonosabbá teszi a környezetet állataink számára, és csinosabbá teszi a kifutót. Mélyalmos rendszerű tojó- vagy hizlaló istállóban is egyenletesen terítsük az almot. Ez itt már lehet szalma vagy szalmatörek, illetve forgáccsal kevert szalma. Az ilyen istállókban betelepítés előtt almozunk, majd a nevelési időszak végéig hagyjuk az almot, melyet időnként újabb réteggel frissítsünk. Teljes takarítást, az alom eltávolítását, kiszárítást és fertőtlenítést akkor végezzük, ha az épület kiürült.

A tojófészekben

Almozni szükséges még a tojófészkekben is. Ezekben viszont megfelelőbb a szalma, mert a kifejlett tyúkok a tojáshoz való elhelyezkedéskor a forgácsot kitúrják, kikaparják.

A szalmát akár 8-10 cm vastagon is teríthetjük a tojófészkekben. Ebben aztán a tyúk kedvére fészkelődhet, mielőtt tojást rakna.

Megfigyelhetjük, hogy a tyúkok addig helyezkednek a szalmán, míg végül egy fészekforma mélyedés nem lesz a tojóláda közepén. Így kényelmesen, nyugodtan tojhat, és a tojásnak sem esik baja, még akkor sem, ha naponta akár több tyúk is használja a fészket. Kotlósok számára hasonlóan szalmával bélelt ládát érdemes előkészíteni, ez a tyúkok kényelmét teljes mértékben biztosítja.

Tojóládák és higiénia

Egy dologra ügyeljünk viszont, hogy általában a fából készült tojóládák az apró élősködők melegágyai. A fészek alomanyaga ritkán szennyeződik, a tyúkok ide nem, vagy ritkán ürítenek. Ettől függetlenül a fészekanyagot időnként mindenképp cseréjük le frissre, és a ládát is időnként fertőtlenítsük le. Sajnos a baromfiknál előforduló tolltetű a tojófészkekben gyakran megfigyelhető, a láda réseiben pedig előszeretettel szaporodnak. Ezért is fontos a rendszeres takarítás és fertőtlenítés.

(E témáról és számos egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.)

(forrás: wikipédia)

A Németországból származó közepes vagy inkább kistestű fajta legfőbb jellegzetessége, hogy viszonylag hosszú farktollai és igen rövid lábai vannak.  Ez utóbbi miatt alkalmas szűkös kifutókba is. Zömök, robosztus megjelenését erősíti, hogy egész testét egyformán puha, laza tollazat fedi.  A Krüper igen ellenálló és jó tojástermelő képességű fajta. Első éves tojáshozama 170-180 darab, ráadásul a testméretéhez képest nagy tojásokat tojik. Könnyű tenyészteni, mert bizalmaskodó, szelíd, nyugodt fajta.

A baromfik elhelyezésének egyik fontos és fő eleme az almozás. Mai posztunkban néhány gondolatot osztunk meg ennek helyes módjairól, elsősorban a napos csibékkel kapcsolatban.

Akárcsak a lovak, a disznók vagy a szarvasmarhák esetében, az alom a baromfik közérzetén is javít, de azt a célt is szolgálja, hogy az állatok ne fázzanak meg. Naposcsibék esetében talán ez a szempont legfontosabb. Az alom elkészítését végezhetjük szalmával, szükség esetén, ha más nem áll rendelkezésre, akkor szénával, de a legjobb a puha, pormentes faforgács. Ez utóbbi ugyanis az egyik legjobb nedvszívó alom, mely csibéinket szárazon és egészségesen tartja. A széna és a szalma a csibék számára kevésbé alkalmas, mert nem szívja fel a nedvességet annyira, mint a forgács. Fűrészport pedig semmi esetre se használjunk, mert azt a csibék, de még a nagyobb csirkék is felcsipegetik, és mivel ez számukra emészthetetlen, bélgyulladást és elhullást okozhat.