(forrás: steve p2008 / Flickr.com)

Nemcsak kettős tartásra (hús- és tojástermelésre) alkalmas, hanem szelídsége miatt hobbiállatnak gyerekek mellé is tökéletesen megfelelő a Magyarországon kevésbé ismert francia fajta, a Faverolles. Az 1860-as években - többféle fajtából, köztük a brahmából, cochinból, langshanból, houdanból -  termelésre kitenyésztett állatnak jó ideig standardja sem volt, a francia főváros közelében élő tenyésztők csak azzal törődtek, hogy minél több húst adjon a párizsi piacokra. A Faverolles egyedei ugyanakkor ma már, szépségük miatt, sokfelé tűnnek fel kiállításokon. A gyorsan növő, változatos tollazatú fajta jellegzetessége még, hogy lábukon öt-öt ujj található.

A galambtenyésztés korántsem új keletű tudomány, hiszen a legjobb tudásunk szerint már több ezer éve próbálkoztak vele. A kutatások szerint 3000 évvel ezelőtt foglalkoztak vele komolyabban. Először természetesen a vadállatokat háziasítani kellett, és csak ezt követően lehetett megpróbálni az ember saját céljait megvalósítani, illetve az állatban fellelhető jó tulajdonságokat a saját maguk javára fordítani.

Az állattenyésztés manapság nagy szakértelmet igényel. A sikerhez sok, különféle szakterület ismerete szükséges. Hogy csak egy párat említsek: genetika, takarmányozás, egészségügy, higiénia, éghajlat, különböző gépészeti technikák…

Kaultyúk (forrás: wikipédia)

Sokan nem is hallottak róla, pedig évszázadok óta ismert fajta a Kaul. Különös kinézetét annak köszönheti, hogy hiányzik az utolsó farokcsigolyája, így farktollai sincsenek. Emiatt a farktőmirigy is hiányzik, ez pedig gondokat okozhat a tollazat ápolásakor. Németországban egyébként nem is engedik az ilyen, mutációból kialakult fajták tudatos továbbtenyésztését, mivel ott állatkínzásnak minősítik. Nyugodt, békés fajta, de a szabad, háztáji tartásban érzi jól magát. Első éves tojástermelése 140-150 darab.

Korábbiakban  beszéltünk az almozás kérdéseiről, ezúttal egy ezzel szorosan összefüggő másik kérdést, a takarítást vesszük górcső alá. Talán felesleges is mondani, hogy a baromfiólak, -fészkek tisztán tartása nem csak abból áll, hogy eltávolítjuk az elhasznált almot, és tisztát rakunk az állatok alá.

A kicsikkel kezdjük

Az első és legfontosabb a naposcsibék körüli takarítási feladatok. Az első generációs naposcsibék esetén, amennyiben meglévő etetők, itatók vannak, egy alapos elmosogatást, esetleg forró vízzel való kiöblítést, alapos lecsepegtetést és szárítást javasolok.

Semmi esetre se helyezzük be az etetőket, ha még nem száradtak ki, mert abban a takarmány bepenészedik, dohosodik, mely komoly problémákat okozhat.

Lehetőség szerint fertőtlenítsünk minden eszközt. Tapasztalni fogjuk, hogy néhány tíz darab csibe is milyen nagy mennyiségű port képes termelni és felverni. Ez azt jelenti, hogy a csibék felett elhelyezett melegítőlámpa is gyorsan porosodik. Ezt időnként óvatosan töröljük át. Természetesen előtte mindig kapcsoljuk le, és várjuk meg, amíg az égő teljesen lehűl. A poros égő tűzveszélyes, ráadásul a porszemek ráégnek az égő felületére, amely később rontja a lámpa hatékonyságát. A felszálló por a csibék számára is káros. Különféle légúti betegségeket okozhat.

Az önetetők tisztán tartása is nagyon fontos. A naposcsibék szervezete igen érzékeny. Mivel a naposcsibék számára nélkülözhetetlen a meleg, ezért előfordulhat, hogy a meleg, párás levegő által a takarmány enyhén nyirkossá válik, és az etetőkbe tapad. Ha betartjuk azt, hogy hagyjuk naponta egyszer legalább egy órára teljesen kiürülni az etetőket, akkor általában ez elkerülhető. De ekkor is feltöltés előtt ajánlott száraz ronggyal áttörölni az esetlegesen párás, műanyag felületet.

Nem a tojástermelése miatt tenyésztik a Maláj harcost, amely igazi viadorfajta. A nevével ellentétben Indonéziából származó baromfi igazi harcos fajta, azok minden jellegzetességével:  a törzs hosszú és széles, a váll és a mell kerek és izmos. A nyak elég hosszú, de erős, a szárnyai rövidek. A feje széles, a csőre erős, kissé görbült. A lábak hosszúak, erőteljesek. A tekintete agresszív benyomást kelt. Az akár 90 centiméterre is megnövő, lobbanékony természetű maláj harcosokat elsősorban a látványa miatt tenyésztik.

Ezúttal folytatjuk a magyar galambfajtákat bemutató sorozatunkat, benne egy kevéssé ismert fajtával, az Alföldi buga galambbal. Sajnos, ez a küllemében is megkapó, színes fajta nem örvend nagy népszerűségnek, nem sokan tenyésztik.

Az Alföldi buga származásával kapcsolatban teljes a bizonytalanság, mert semmilyen megbízható forrás nem áll rendelkezésre. A legtöbb írás Szeged és a Szeged környéki tanyavilágot említi e fajta bölcsőjeként. Ezekkel szemben azonban, amikor 1959-ben Dr. Teremi Gábor a Baromfitenyésztés című szaklapban megemlítette az Alföldi buga galambokat, azok előfordulási helyét a nagykőrösi és kecskeméti tanyák tájára tette.

Múltkori írásunkban azt vettük végig, hogy mi mindenre kell figyelni az almozás tekintetében a naposcsibékkel kapcsolatban, milyen legyen az alom anyaga és hogyan biztosítsuk a megfelelő szellőzését. Most a kifutóban és a tojófészekben való almozás kérdéseit vesszük végig.

A kifutóban

A helyesen kialakított kifutó alapját is elő kell készíteni. Ha van rá mód, akkor a kifutó aljából ássunk ki 4-5 cm földet. Betonozzuk le az alját, egészen az oldalsó kerítés aljáig, mint egy medencét. Ennek a kártevők távoltartása miatt komoly jelentősége van. Az így kibetonozott aljzatba terítsünk finom kvarchomokot, vagy ha az nincs, akkor hagyományos, építési homokot. Díszfácánok, egy-egy díszfajta számára teríthetünk a homokra kiszárított falevet vagy fenyőkérget, amely otthonosabbá teszi a környezetet állataink számára, és csinosabbá teszi a kifutót. Mélyalmos rendszerű tojó- vagy hizlaló istállóban is egyenletesen terítsük az almot. Ez itt már lehet szalma vagy szalmatörek, illetve forgáccsal kevert szalma. Az ilyen istállókban betelepítés előtt almozunk, majd a nevelési időszak végéig hagyjuk az almot, melyet időnként újabb réteggel frissítsünk. Teljes takarítást, az alom eltávolítását, kiszárítást és fertőtlenítést akkor végezzük, ha az épület kiürült.

A tojófészekben

Almozni szükséges még a tojófészkekben is. Ezekben viszont megfelelőbb a szalma, mert a kifejlett tyúkok a tojáshoz való elhelyezkedéskor a forgácsot kitúrják, kikaparják.

A szalmát akár 8-10 cm vastagon is teríthetjük a tojófészkekben. Ebben aztán a tyúk kedvére fészkelődhet, mielőtt tojást rakna.

Megfigyelhetjük, hogy a tyúkok addig helyezkednek a szalmán, míg végül egy fészekforma mélyedés nem lesz a tojóláda közepén. Így kényelmesen, nyugodtan tojhat, és a tojásnak sem esik baja, még akkor sem, ha naponta akár több tyúk is használja a fészket. Kotlósok számára hasonlóan szalmával bélelt ládát érdemes előkészíteni, ez a tyúkok kényelmét teljes mértékben biztosítja.

Tojóládák és higiénia

Egy dologra ügyeljünk viszont, hogy általában a fából készült tojóládák az apró élősködők melegágyai. A fészek alomanyaga ritkán szennyeződik, a tyúkok ide nem, vagy ritkán ürítenek. Ettől függetlenül a fészekanyagot időnként mindenképp cseréjük le frissre, és a ládát is időnként fertőtlenítsük le. Sajnos a baromfiknál előforduló tolltetű a tojófészkekben gyakran megfigyelhető, a láda réseiben pedig előszeretettel szaporodnak. Ezért is fontos a rendszeres takarítás és fertőtlenítés.

(E témáról és számos egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.)

(forrás: wikipédia)

A Németországból származó közepes vagy inkább kistestű fajta legfőbb jellegzetessége, hogy viszonylag hosszú farktollai és igen rövid lábai vannak.  Ez utóbbi miatt alkalmas szűkös kifutókba is. Zömök, robosztus megjelenését erősíti, hogy egész testét egyformán puha, laza tollazat fedi.  A Krüper igen ellenálló és jó tojástermelő képességű fajta. Első éves tojáshozama 170-180 darab, ráadásul a testméretéhez képest nagy tojásokat tojik. Könnyű tenyészteni, mert bizalmaskodó, szelíd, nyugodt fajta.

A baromfik elhelyezésének egyik fontos és fő eleme az almozás. Mai posztunkban néhány gondolatot osztunk meg ennek helyes módjairól, elsősorban a napos csibékkel kapcsolatban.

Akárcsak a lovak, a disznók vagy a szarvasmarhák esetében, az alom a baromfik közérzetén is javít, de azt a célt is szolgálja, hogy az állatok ne fázzanak meg. Naposcsibék esetében talán ez a szempont legfontosabb. Az alom elkészítését végezhetjük szalmával, szükség esetén, ha más nem áll rendelkezésre, akkor szénával, de a legjobb a puha, pormentes faforgács. Ez utóbbi ugyanis az egyik legjobb nedvszívó alom, mely csibéinket szárazon és egészségesen tartja. A széna és a szalma a csibék számára kevésbé alkalmas, mert nem szívja fel a nedvességet annyira, mint a forgács. Fűrészport pedig semmi esetre se használjunk, mert azt a csibék, de még a nagyobb csirkék is felcsipegetik, és mivel ez számukra emészthetetlen, bélgyulladást és elhullást okozhat.

Onagadori (forrás: wikipedia)

A leghosszabb farktollú fajta az Onagadori, amely igen hasonlós a Főnixhez, gyakran össze is keverik vele. A fő különbség köztük az, hogy míg a Főnix rendszeresen levedli a farktollait, addig az Onagadorinál a vedlésért felelős gén hiányzik, így a tollak folyamatosan nőnek, egy kifejlett kakasnál akár a 10-13 métert is elérhetik. Ez a fajta is Japánból származik, és bár eredete homályba vész, legalább ezer éve ismerik már. Ez a díszfajta a tartási és elhelyezési igényei miatt különösen ritka. Ez nagyon meg is növeli az egyedek értékességét. Sokan a legszebb példányokat nem is viszik kiállításokra, nehogy a tollazat megsérüljön.