Aki nem ért a galambokhoz, annak is rögtön feltűnhet, hogy milyen különbségek lehetnek eltérő fajták lábai között. Mai írásomban ennek a testrésznek a jellegzetességeit veszem sorra – galambász szemmel. Alapként fontos leszögezni, hogy a láb mint testrész négy részre osztható. Ezek: a felső comb, az alsó comb, a lábközépcsont és az ujjak. A galambászokat ezek közül leginkább a lábközépcsont foglalkoztatja, vagy szakszóval: a csüd. Fajták tekintetében ugyanis ennek van a legnagyobb jelentősége. Már csak azért is, mert az utcákon, a parkokban sétáló galambokon csak ezt látjuk, amikor lépkednek, tipegnek a kis vékony lábaikon, a többi lábrészt nem látjuk, mert vagy a tollazata eltakarja vagy – mint a felső comb – a testben van.

A baromfitartás egyik természetes velejárója, hogy időnként gazdát cserélnek, ilyenkor pedig szállítani kell az állatokat. A mostani posztunkban arról írunk, milyen fontos tényezőket érdemes figyelembe venni a baromfik szállításakor.

Az első, hogy végiggondoljuk: milyen fajtát, milyen időpontban, mely napszakban és mennyi állatot szállítunk. Ilyen utazás igen gyakran fordul elő napos és előnevelt csibék esetében. A keltetőüzemekből vásárolt csibéket a keltetőben szállításra kész ládákba helyezik, vagy olyan zárható kartondobozokba, melyeken megfelelő mennyiségű szellőzőnyílás van kialakítva. A legpraktikusabb mégis a műanyag rekesz, melybe kb. 80 db naposcsibe biztonságosan elhelyezhető.

Német Langschan (forrás: wikipedia)

Egy Kínából származó fajtát tenyésztettek tovább Németországban a 19. században, úgy jött létre ez a viszonylag nagy testű, nagyon szívós, ellenálló változat. A mell igen széles, telt, kissé előretolt. Combjai közepesen hosszúak, de erősek. Szárnyait kissé magasan tartja, de testhez simulóan. Feje a testhez képest kicsi. Előnye, hogy elég korán ivarérett, gyors növekedésű. Jó hús és tojástermelést várhatunk tőle, első évben 160 darabot.

Amikor a szerkesztő javasolta, hogy nézzek utána ennek a témának, átnéztem több szakirodalmat is, de nem találtam komolyabb elemzést ezzel kapcsolatban. Miért is kellene persze ezzel komolyabban foglalkozni, mondhatnánk, hiszen elvileg gondolhatnánk, hogy van a csőr, amivel a galambok - és tegyük, hozzá minden madárfajta - felveszi az eleséget felveszi (hétköznapi nyelven felcsipegeti) és kész! A helyzet azonban nem ilyen egyszerű különösen a galamboknál nem. Nézzük egy kicsit meg, milyenek az ideális galambcsőr-változatok, és hogyan lehet ezt megközelíteni a tenyésztésben.

Kakas (forrás: wikipédia)

Németországban, több nagy testű fajta bevonásával tenyésztették ki, így született ez az érdekes küllemű, szelíd, jó húshozamú és tojástermelő fajta. A fül- és az áll-lebenyeket is eltakarja a jellegzetes szakáll. Másik jellegzetessége az öt lábujj, 4 előre, 1 hátra. Színváltozatok: lazac szín, fehér, fehér-feketecolumbia. Kissé durva megjelenése ellenére szelíd, nyugodt fajta, amely a kiállításokon is rendkívül jól mutat. Első éves tojástermelése 160 db.

* * *

Bevallom, mindig is vonzott az írás, bár ez a tevékenység nem vág a szakmámba, és nem is tanultam a könyvírás fortélyait. Egy biztos: már gyermekkoromban is voltak próbálkozásaim. Akkor elkezdtem írni az erdők állatairól egy könyvet, amelyet saját kalandjaim és felfedezéseim alapján szerettem volna elkészíteni. Persze akkor az a könyv nem készült el teljesen. Az állatok szeretete azonban megmaradt, és végigkísérte az egész eddigi életem. Általános Állattenyésztő és Állategészségügyi Iskolát végeztem. Mindig voltak baromfik is az állataim között. Magam is sok könyvet olvastam, és, ha időm engedi, olvasok ma is. Akár szakmai, akár más témákban is. Nagyon sok hasznos szakkönyv segítette a munkám, de úgy gondoltam, ideje kicsit frissebb információkat, újabb fajtákat, modernebb technológiákat, és a mai Állatvédelmi Törvényeknek megfelelő tartási irányokat bemutatni. Számomra nyilvánvaló volt, hogy ezt egy könyv formájában szeretném megírni.

Mi az az újdonság, ami megkülönbözteti a Tarajosvilágot a többi, hasonló témájú szakkönyvtől? Van valami, amiben hiányt pótol a kötet?

Néhány különleges fajta bemutatása után ezúttal az úgynevezett tollalakzatos galambokat szeretném kicsit bővebben ismertetni. Akik látták az idáig bemutatott fajtákat, azoknak feltűnhetett, hogy egyes fajtáknál a fejen és a lábakon tűnnek fel különféle tollazatok, tollelváltozások, de a testen és a farkon – a kormánytollakon – semmilyen különlegességet nem láttak. Ezért most beszéljünk ezekről a szemet másképp gyönyörködtető fajtákról.

Fodros galamb

(Forrás: Cowgirl Jules / Flickr.com)

A Németországból származó fajtát a 19. század dereka óta ismerik. Jellegzetessége a hosszú, megnyúlt forma. Farktollai szélesek és hosszúak, magasan tartottak. A melltájéka telt és szépen lekerekített, szárnyai hosszúak, erősek, testhez szorosan simulnak. Nem túl nagy testű, mégis kitenyésztették törpeváltozatban is. Élénk, mozgékony fajta, mely termelésével meghálálja a megfelelő szabad tartást, ahol kedvére csipegethet, kapirgálhat. Az első évben nagyjából 160 tojásos termelésre számíthatunk tőle.

Az előző írásomban a begyes galambokról adtam egy kis ismertetőt, ezúttal pedig egy másik különleges csoportot mutatok be. Olyan galambokat gyűjtöttem össze, amelyeket a testük, pontosabban a nyakuk tesz figyelemre méltóvá.

Dán keringő

Míg a begyes galambok mindegyike egyetlen fajtacsoporthoz tartozott, addig ezúttal kicsit nehezebb a helyzetem, mivel ezek a galambok, amelyeknek legfőbb ismertető jegye a hosszú nyak, mind más és más fajtacsoportba tartoznak. A hosszú nyakúak között a következő galambok a legismertebbek: a Karrier, a Francia bagdetta, a Dán keringő, a Máltai, a Stargardi rezgőnyakú, a Tyúktarka, az Osztravai bagdetta.

Az állóképesség a baromfik azon képessége, hogy milyen időszakon keresztül nyújtanak egyenletes termelést. Ez természetesen a tojástermelésre vonatkozik, és egyetlen tenyésztő számára sem elhanyagolható kérdés. Nem érdemes ugyanis olyan fajtába sok energiát és időt fektetni, amelynek állóképessége hamar hanyatlik. Mai posztunkban ezzel kapcsolatban osztunk meg néhány hasznos szempontot.

A hústermelés időszakában ilyen egyenletes termelést nem tudunk mérni, mivel itt a hizlalási időszak napos kortól a vágásig tart. A tojástermelés legintenzívebb időszaka az első tojóév (általában minden fajtánál ezt veszik alapul, ezt adják meg adatként). Ez a tojástermelés kezdetétől az első vedlésig tart. A baromfik intenzitását a termelés mértékével mérjük. Ezt biztosan csak csapófészkes rendszerrel tudjuk mérni.