Múltkori írásunkban azt vettük végig, hogy mi mindenre kell figyelni az almozás tekintetében a naposcsibékkel kapcsolatban, milyen legyen az alom anyaga és hogyan biztosítsuk a megfelelő szellőzését. Most a kifutóban és a tojófészekben való almozás kérdéseit vesszük végig.

A kifutóban

A helyesen kialakított kifutó alapját is elő kell készíteni. Ha van rá mód, akkor a kifutó aljából ássunk ki 4-5 cm földet. Betonozzuk le az alját, egészen az oldalsó kerítés aljáig, mint egy medencét. Ennek a kártevők távoltartása miatt komoly jelentősége van. Az így kibetonozott aljzatba terítsünk finom kvarchomokot, vagy ha az nincs, akkor hagyományos, építési homokot. Díszfácánok, egy-egy díszfajta számára teríthetünk a homokra kiszárított falevet vagy fenyőkérget, amely otthonosabbá teszi a környezetet állataink számára, és csinosabbá teszi a kifutót. Mélyalmos rendszerű tojó- vagy hizlaló istállóban is egyenletesen terítsük az almot. Ez itt már lehet szalma vagy szalmatörek, illetve forgáccsal kevert szalma. Az ilyen istállókban betelepítés előtt almozunk, majd a nevelési időszak végéig hagyjuk az almot, melyet időnként újabb réteggel frissítsünk. Teljes takarítást, az alom eltávolítását, kiszárítást és fertőtlenítést akkor végezzük, ha az épület kiürült.

A tojófészekben

Almozni szükséges még a tojófészkekben is. Ezekben viszont megfelelőbb a szalma, mert a kifejlett tyúkok a tojáshoz való elhelyezkedéskor a forgácsot kitúrják, kikaparják.

A szalmát akár 8-10 cm vastagon is teríthetjük a tojófészkekben. Ebben aztán a tyúk kedvére fészkelődhet, mielőtt tojást rakna.

Megfigyelhetjük, hogy a tyúkok addig helyezkednek a szalmán, míg végül egy fészekforma mélyedés nem lesz a tojóláda közepén. Így kényelmesen, nyugodtan tojhat, és a tojásnak sem esik baja, még akkor sem, ha naponta akár több tyúk is használja a fészket. Kotlósok számára hasonlóan szalmával bélelt ládát érdemes előkészíteni, ez a tyúkok kényelmét teljes mértékben biztosítja.

Tojóládák és higiénia

Egy dologra ügyeljünk viszont, hogy általában a fából készült tojóládák az apró élősködők melegágyai. A fészek alomanyaga ritkán szennyeződik, a tyúkok ide nem, vagy ritkán ürítenek. Ettől függetlenül a fészekanyagot időnként mindenképp cseréjük le frissre, és a ládát is időnként fertőtlenítsük le. Sajnos a baromfiknál előforduló tolltetű a tojófészkekben gyakran megfigyelhető, a láda réseiben pedig előszeretettel szaporodnak. Ezért is fontos a rendszeres takarítás és fertőtlenítés.

(E témáról és számos egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.)

(forrás: wikipédia)

A Németországból származó közepes vagy inkább kistestű fajta legfőbb jellegzetessége, hogy viszonylag hosszú farktollai és igen rövid lábai vannak.  Ez utóbbi miatt alkalmas szűkös kifutókba is. Zömök, robosztus megjelenését erősíti, hogy egész testét egyformán puha, laza tollazat fedi.  A Krüper igen ellenálló és jó tojástermelő képességű fajta. Első éves tojáshozama 170-180 darab, ráadásul a testméretéhez képest nagy tojásokat tojik. Könnyű tenyészteni, mert bizalmaskodó, szelíd, nyugodt fajta.

A baromfik elhelyezésének egyik fontos és fő eleme az almozás. Mai posztunkban néhány gondolatot osztunk meg ennek helyes módjairól, elsősorban a napos csibékkel kapcsolatban.

Akárcsak a lovak, a disznók vagy a szarvasmarhák esetében, az alom a baromfik közérzetén is javít, de azt a célt is szolgálja, hogy az állatok ne fázzanak meg. Naposcsibék esetében talán ez a szempont legfontosabb. Az alom elkészítését végezhetjük szalmával, szükség esetén, ha más nem áll rendelkezésre, akkor szénával, de a legjobb a puha, pormentes faforgács. Ez utóbbi ugyanis az egyik legjobb nedvszívó alom, mely csibéinket szárazon és egészségesen tartja. A széna és a szalma a csibék számára kevésbé alkalmas, mert nem szívja fel a nedvességet annyira, mint a forgács. Fűrészport pedig semmi esetre se használjunk, mert azt a csibék, de még a nagyobb csirkék is felcsipegetik, és mivel ez számukra emészthetetlen, bélgyulladást és elhullást okozhat.

Onagadori (forrás: wikipedia)

A leghosszabb farktollú fajta az Onagadori, amely igen hasonlós a Főnixhez, gyakran össze is keverik vele. A fő különbség köztük az, hogy míg a Főnix rendszeresen levedli a farktollait, addig az Onagadorinál a vedlésért felelős gén hiányzik, így a tollak folyamatosan nőnek, egy kifejlett kakasnál akár a 10-13 métert is elérhetik. Ez a fajta is Japánból származik, és bár eredete homályba vész, legalább ezer éve ismerik már. Ez a díszfajta a tartási és elhelyezési igényei miatt különösen ritka. Ez nagyon meg is növeli az egyedek értékességét. Sokan a legszebb példányokat nem is viszik kiállításokra, nehogy a tollazat megsérüljön.

A baromfitartás egyik természetes velejárója, hogy időnként gazdát cserélnek, ilyenkor pedig szállítani kell az állatokat. A mostani posztunkban arról írunk, milyen fontos tényezőket érdemes figyelembe venni a baromfik szállításakor.

Az első, hogy végiggondoljuk: milyen fajtát, milyen időpontban, mely napszakban és mennyi állatot szállítunk. Ilyen utazás igen gyakran fordul elő napos és előnevelt csibék esetében. A keltetőüzemekből vásárolt csibéket a keltetőben szállításra kész ládákba helyezik, vagy olyan zárható kartondobozokba, melyeken megfelelő mennyiségű szellőzőnyílás van kialakítva. A legpraktikusabb mégis a műanyag rekesz, melybe kb. 80 db naposcsibe biztonságosan elhelyezhető.

Német Langschan (forrás: wikipedia)

Egy Kínából származó fajtát tenyésztettek tovább Németországban a 19. században, úgy jött létre ez a viszonylag nagy testű, nagyon szívós, ellenálló változat. A mell igen széles, telt, kissé előretolt. Combjai közepesen hosszúak, de erősek. Szárnyait kissé magasan tartja, de testhez simulóan. Feje a testhez képest kicsi. Előnye, hogy elég korán ivarérett, gyors növekedésű. Jó hús és tojástermelést várhatunk tőle, első évben 160 darabot.

Kakas (forrás: wikipédia)

Németországban, több nagy testű fajta bevonásával tenyésztették ki, így született ez az érdekes küllemű, szelíd, jó húshozamú és tojástermelő fajta. A fül- és az áll-lebenyeket is eltakarja a jellegzetes szakáll. Másik jellegzetessége az öt lábujj, 4 előre, 1 hátra. Színváltozatok: lazac szín, fehér, fehér-feketecolumbia. Kissé durva megjelenése ellenére szelíd, nyugodt fajta, amely a kiállításokon is rendkívül jól mutat. Első éves tojástermelése 160 db.

* * *

Bevallom, mindig is vonzott az írás, bár ez a tevékenység nem vág a szakmámba, és nem is tanultam a könyvírás fortélyait. Egy biztos: már gyermekkoromban is voltak próbálkozásaim. Akkor elkezdtem írni az erdők állatairól egy könyvet, amelyet saját kalandjaim és felfedezéseim alapján szerettem volna elkészíteni. Persze akkor az a könyv nem készült el teljesen. Az állatok szeretete azonban megmaradt, és végigkísérte az egész eddigi életem. Általános Állattenyésztő és Állategészségügyi Iskolát végeztem. Mindig voltak baromfik is az állataim között. Magam is sok könyvet olvastam, és, ha időm engedi, olvasok ma is. Akár szakmai, akár más témákban is. Nagyon sok hasznos szakkönyv segítette a munkám, de úgy gondoltam, ideje kicsit frissebb információkat, újabb fajtákat, modernebb technológiákat, és a mai Állatvédelmi Törvényeknek megfelelő tartási irányokat bemutatni. Számomra nyilvánvaló volt, hogy ezt egy könyv formájában szeretném megírni.

Mi az az újdonság, ami megkülönbözteti a Tarajosvilágot a többi, hasonló témájú szakkönyvtől? Van valami, amiben hiányt pótol a kötet?

Az állóképesség a baromfik azon képessége, hogy milyen időszakon keresztül nyújtanak egyenletes termelést. Ez természetesen a tojástermelésre vonatkozik, és egyetlen tenyésztő számára sem elhanyagolható kérdés. Nem érdemes ugyanis olyan fajtába sok energiát és időt fektetni, amelynek állóképessége hamar hanyatlik. Mai posztunkban ezzel kapcsolatban osztunk meg néhány hasznos szempontot.

A hústermelés időszakában ilyen egyenletes termelést nem tudunk mérni, mivel itt a hizlalási időszak napos kortól a vágásig tart. A tojástermelés legintenzívebb időszaka az első tojóév (általában minden fajtánál ezt veszik alapul, ezt adják meg adatként). Ez a tojástermelés kezdetétől az első vedlésig tart. A baromfik intenzitását a termelés mértékével mérjük. Ezt biztosan csak csapófészkes rendszerrel tudjuk mérni.

A különféle baromfifajok, ezen belül is egyes fajták jelölése több okból is szükséges lehet. A haszoncélú baromfikat nem szükséges megjelölni. Viszont a fajtatiszta állomány egyedeit a tenyésztők megjelölik, így az utódok származása nyomon követhető. A szülőpár könnyen azonosítható. Ma már szinte csak a lábgyűrűt használják, fajonként és fajtánként különböző méretűeket. Ennek pontos mérete miatt nem kell a kezdőknek sem aggódnia, mivel a legtöbb fajtaleírás megemlíti, hogy az adott fajtának mekkora lábgyűrű szükséges. A gyűrűk, mérettől függetlenül, több színben is rendelkezésre állnak, ki-ki saját kedvére, vagy a baromfik színe alapján választhat. Az Országos Szövetség tagjai évente igényelhetnek gyűrűt, melyeknek a számát a Szövetség feljegyzi és nyilvántartásba veszi. A Szövetség által szervezett