Eljött az ideje a tavaszi nagytakarításnak
Sok gazda, illetve állattartó a hideg téli napokon, kissé elhanyagolja az állatok óljainak teljes takarítását. Eltekintve a napi teendőktől, illetve a kisebb tisztításoktól, az alaposabb takarítással kivárjuk a tavaszt. Lassan viszont elkezdhetjük számba venni, milyen teendők is várnak ránk.
Most, hogy a baromfiólakban, kifutókban, kültéri nyúlólakban nincs összefagyva az alom, illetve a trágya, mindenképp érdemes ezeket alaposan eltávolítani.
Ha szükséges, használjunk kaparóvasat, az ólaknál megfelelő élű lapátot, mert a letaposott alom sokszor nehezen felszedhető. Főleg fából készült nyúlólak esetében ellenőrizzük, nem áztak-e át az aljzatdeszkák, illetve nem korhadtak-e vagy lyukadtak ki.
Ha nincs sérült faelem, akkor is érdemes hagyni egy-két napot kiszáradni, majd ha szükséges, újraalmozni. A korhadt, túlzottan átázott, vagy megrágott darabokat cseréljük ki.
Érdemes ilyenkor az etető és itató edényeket alaposan elmosni. A rácsokról távolítsuk el a felgyülemlett szőrcsomókat, levedlett szőrszálakat.
Nyulak beltérben, avagy hogyan helyezzük el az állományt zárt térben
A kültéri ketreces tartás egy korábbi posztban való ismertetése után a beltéri tartással is fontos foglalkozni. Ennek több változata is ismert. A legegyszerűbbel kezdeném. A szabadban használt ketrecek, nyúlólak megfelelőek a belső elhelyezésre is, annyi különbséggel, hogy itt már a ketrecek oldalai akár teljes egészében rácsosak is lehetnek. Amennyiben van megfelelő területünk, akár az udvar végén, akár egy már meglévő zárt melléképület, megtervezhetjük a ketrecek és az állatok betelepítését. Ha csak egy üres területünk van, akkor sajnos elengedhetetlen az anyagi beruházás.
Itt a kiállítások szezonja!
Korántsem csak a saját szórakoztatásukra tartanak a tenyésztők különféle kisállatokat, hanem azért is, hogy azokkal kiállításokra mehessenek. Rendeznek galamb-, díszmadár-, díszbaromfi- és nyúlkiállításokat is. Előfordul, hogy többféle állatfaj kiállítása egyszerre zajlik, de van, hogy egyes állatcsoportok és azok tenyésztői részére rendezik meg azt. Akárhogyan is, fontos események ezek, mert a tenyésztő itt végre képet kaphat az állománya minőségéről.
Hogy is zajlik a kiállítás? Az efféle seregszemléket az ország több pontján lévő kisebb egyesületek szervezik, amelyek a Magyar Galamb és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége (MGKSZ) tagegyesületei. A kiállításra kizárólag egészséges, állatorvosi igazolással érkező állatok nevezhetők. A meghirdetett rendezvényekre a különböző egyesületek tagjai, tenyésztői nevezhetik be állataikat, de a kiállítások természetesen a nagyközönség számára is nyitva állnak. A gyakorlatban a szervező egyesület tagjai összefognak, és vagy a saját, vagy az MGKSZ-től kölcsönzött ketreceket állítják fel egy erre alkalmas, legtöbbször bérelt helységben (tornaterem, művelődési ház, stb.).