Múltkori írásunkban azt vettük végig, hogy mi mindenre kell figyelni az almozás tekintetében a naposcsibékkel kapcsolatban, milyen legyen az alom anyaga és hogyan biztosítsuk a megfelelő szellőzését. Most a kifutóban és a tojófészekben való almozás kérdéseit vesszük végig.

A kifutóban

A helyesen kialakított kifutó alapját is elő kell készíteni. Ha van rá mód, akkor a kifutó aljából ássunk ki 4-5 cm földet. Betonozzuk le az alját, egészen az oldalsó kerítés aljáig, mint egy medencét. Ennek a kártevők távoltartása miatt komoly jelentősége van. Az így kibetonozott aljzatba terítsünk finom kvarchomokot, vagy ha az nincs, akkor hagyományos, építési homokot. Díszfácánok, egy-egy díszfajta számára teríthetünk a homokra kiszárított falevet vagy fenyőkérget, amely otthonosabbá teszi a környezetet állataink számára, és csinosabbá teszi a kifutót. Mélyalmos rendszerű tojó- vagy hizlaló istállóban is egyenletesen terítsük az almot. Ez itt már lehet szalma vagy szalmatörek, illetve forgáccsal kevert szalma. Az ilyen istállókban betelepítés előtt almozunk, majd a nevelési időszak végéig hagyjuk az almot, melyet időnként újabb réteggel frissítsünk. Teljes takarítást, az alom eltávolítását, kiszárítást és fertőtlenítést akkor végezzük, ha az épület kiürült.

A tojófészekben

Almozni szükséges még a tojófészkekben is. Ezekben viszont megfelelőbb a szalma, mert a kifejlett tyúkok a tojáshoz való elhelyezkedéskor a forgácsot kitúrják, kikaparják.

A szalmát akár 8-10 cm vastagon is teríthetjük a tojófészkekben. Ebben aztán a tyúk kedvére fészkelődhet, mielőtt tojást rakna.

Megfigyelhetjük, hogy a tyúkok addig helyezkednek a szalmán, míg végül egy fészekforma mélyedés nem lesz a tojóláda közepén. Így kényelmesen, nyugodtan tojhat, és a tojásnak sem esik baja, még akkor sem, ha naponta akár több tyúk is használja a fészket. Kotlósok számára hasonlóan szalmával bélelt ládát érdemes előkészíteni, ez a tyúkok kényelmét teljes mértékben biztosítja.

Tojóládák és higiénia

Egy dologra ügyeljünk viszont, hogy általában a fából készült tojóládák az apró élősködők melegágyai. A fészek alomanyaga ritkán szennyeződik, a tyúkok ide nem, vagy ritkán ürítenek. Ettől függetlenül a fészekanyagot időnként mindenképp cseréjük le frissre, és a ládát is időnként fertőtlenítsük le. Sajnos a baromfiknál előforduló tolltetű a tojófészkekben gyakran megfigyelhető, a láda réseiben pedig előszeretettel szaporodnak. Ezért is fontos a rendszeres takarítás és fertőtlenítés.

(E témáról és számos egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.)

(forrás: wikipédia)

A Németországból származó közepes vagy inkább kistestű fajta legfőbb jellegzetessége, hogy viszonylag hosszú farktollai és igen rövid lábai vannak.  Ez utóbbi miatt alkalmas szűkös kifutókba is. Zömök, robosztus megjelenését erősíti, hogy egész testét egyformán puha, laza tollazat fedi.  A Krüper igen ellenálló és jó tojástermelő képességű fajta. Első éves tojáshozama 170-180 darab, ráadásul a testméretéhez képest nagy tojásokat tojik. Könnyű tenyészteni, mert bizalmaskodó, szelíd, nyugodt fajta.

A baromfik elhelyezésének egyik fontos és fő eleme az almozás. Mai posztunkban néhány gondolatot osztunk meg ennek helyes módjairól, elsősorban a napos csibékkel kapcsolatban.

Akárcsak a lovak, a disznók vagy a szarvasmarhák esetében, az alom a baromfik közérzetén is javít, de azt a célt is szolgálja, hogy az állatok ne fázzanak meg. Naposcsibék esetében talán ez a szempont legfontosabb. Az alom elkészítését végezhetjük szalmával, szükség esetén, ha más nem áll rendelkezésre, akkor szénával, de a legjobb a puha, pormentes faforgács. Ez utóbbi ugyanis az egyik legjobb nedvszívó alom, mely csibéinket szárazon és egészségesen tartja. A széna és a szalma a csibék számára kevésbé alkalmas, mert nem szívja fel a nedvességet annyira, mint a forgács. Fűrészport pedig semmi esetre se használjunk, mert azt a csibék, de még a nagyobb csirkék is felcsipegetik, és mivel ez számukra emészthetetlen, bélgyulladást és elhullást okozhat.

Kakas (forrás: wikipédia)

Németországban, több nagy testű fajta bevonásával tenyésztették ki, így született ez az érdekes küllemű, szelíd, jó húshozamú és tojástermelő fajta. A fül- és az áll-lebenyeket is eltakarja a jellegzetes szakáll. Másik jellegzetessége az öt lábujj, 4 előre, 1 hátra. Színváltozatok: lazac szín, fehér, fehér-feketecolumbia. Kissé durva megjelenése ellenére szelíd, nyugodt fajta, amely a kiállításokon is rendkívül jól mutat. Első éves tojástermelése 160 db.

* * *

Bevallom, mindig is vonzott az írás, bár ez a tevékenység nem vág a szakmámba, és nem is tanultam a könyvírás fortélyait. Egy biztos: már gyermekkoromban is voltak próbálkozásaim. Akkor elkezdtem írni az erdők állatairól egy könyvet, amelyet saját kalandjaim és felfedezéseim alapján szerettem volna elkészíteni. Persze akkor az a könyv nem készült el teljesen. Az állatok szeretete azonban megmaradt, és végigkísérte az egész eddigi életem. Általános Állattenyésztő és Állategészségügyi Iskolát végeztem. Mindig voltak baromfik is az állataim között. Magam is sok könyvet olvastam, és, ha időm engedi, olvasok ma is. Akár szakmai, akár más témákban is. Nagyon sok hasznos szakkönyv segítette a munkám, de úgy gondoltam, ideje kicsit frissebb információkat, újabb fajtákat, modernebb technológiákat, és a mai Állatvédelmi Törvényeknek megfelelő tartási irányokat bemutatni. Számomra nyilvánvaló volt, hogy ezt egy könyv formájában szeretném megírni.

Mi az az újdonság, ami megkülönbözteti a Tarajosvilágot a többi, hasonló témájú szakkönyvtől? Van valami, amiben hiányt pótol a kötet?

(Forrás: Cowgirl Jules / Flickr.com)

A Németországból származó fajtát a 19. század dereka óta ismerik. Jellegzetessége a hosszú, megnyúlt forma. Farktollai szélesek és hosszúak, magasan tartottak. A melltájéka telt és szépen lekerekített, szárnyai hosszúak, erősek, testhez szorosan simulnak. Nem túl nagy testű, mégis kitenyésztették törpeváltozatban is. Élénk, mozgékony fajta, mely termelésével meghálálja a megfelelő szabad tartást, ahol kedvére csipegethet, kapirgálhat. Az első évben nagyjából 160 tojásos termelésre számíthatunk tőle.

A baromfifélék tojói, a többi madárfajhoz hasonlóan, időnként elkotlanak. A tyúkoknál viszont a kotlás nem évente egy alkalommal fordul elő, mint néhány madárfajnál, hanem akkor is tojnak, ha szerencsésen kiköltötték a csibéket, és vagy felnevelik őket, vagy ha elvesszük őket, akkor hamarabb újra termelésre foghatók. A kotlás egy biológiai folyamat, melyet külső tényezőkkel nem tudunk befolyásolni. A kotlás megszüntetésére vannak különféle lehetőségek. Akár elektromos kezelés, akár vízbe nyomás, de vannak kotlást leszoktató ketrecek is. Ez különösen nagyüzemi tojóházakban lehet fontos, ahol a kotlás nemkívánatos, főleg ha a termelési időszakban nagyobb létszámnál fordul elő.

(Forrás: Cskk / fllickr.com)

Ez a fajta Ausztráliából származik, ahol az 1920-as években az Angliából származó Orpington fajta bevonásával tenyésztették ki. Jó tojáshozamú és hústermelésű az australorp. Természeténél fogva nyugodt vérmérsékletű, kevésbé repül, így zölddel borított kertekbe, udvarokba is kiváló, mutatós baromfi lehet.

Fontos tudni, hogy jó takarmányértékesítő, így ha megfelelő területet biztosítunk az állataink számára, akkor minimális abrakkiegészítés mellett is kiválóan termelnek.

Sokan keresnek fel azzal, hogy még nem volt tyúk a háznál, de szeretnének tartani. Hogyan érdemes belevágni? Mire figyeljenek? Először is, talán közhelyszerűnek tűnhet, de nem szabad elfelejteni, hogy a baromfi is élőlény, amelyről gondoskodnunk kell majd. Megfelelő elhelyezést és ellátást igényelnek.

Az első kérdés, amit fel kell tennünk magunknak, hogy milyen baromfit szeretnénk? A tyúkfélék kisebb helyet igényelnek, mint például a pulykák vagy esetleg a páva. Ez utóbbiak tartását nem is szoktam javasolni kezdő baromfitartók számára. Mert míg a pulykák számára egyedenként legkevesebb 4-5 nm területtel kell számolnunk, addig a páváknak egyedenként legalább 20-30 nm szabad területre van szükségük. Ezzel szemben a baromfiknak a törpe változatoknál elegendő egyedenként 1-1.5 nm udvar, és közepes vagy nagy testű állatok esetében is 2.5-3 nm területre van csak szükségük fejenként.