Németországban, több nagy testű fajta bevonásával tenyésztették ki, így született ez az érdekes küllemű, szelíd, jó húshozamú és tojástermelő fajta. A fül- és az áll-lebenyeket is eltakarja a jellegzetes szakáll. Másik jellegzetessége az öt lábujj, 4 előre, 1 hátra. Színváltozatok: lazac szín, fehér, fehér-feketecolumbia. Kissé durva megjelenése ellenére szelíd, nyugodt fajta, amely a kiállításokon is rendkívül jól mutat. Első éves tojástermelése 160 db.

(E fajtáról és számos egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.)

* * *

Bevallom, mindig is vonzott az írás, bár ez a tevékenység nem vág a szakmámba, és nem is tanultam a könyvírás fortélyait. Egy biztos: már gyermekkoromban is voltak próbálkozásaim. Akkor elkezdtem írni az erdők állatairól egy könyvet, amelyet saját kalandjaim és felfedezéseim alapján szerettem volna elkészíteni. Persze akkor az a könyv nem készült el teljesen. Az állatok szeretete azonban megmaradt, és végigkísérte az egész eddigi életem. Általános Állattenyésztő és Állategészségügyi Iskolát végeztem. Mindig voltak baromfik is az állataim között. Magam is sok könyvet olvastam, és, ha időm engedi, olvasok ma is. Akár szakmai, akár más témákban is. Nagyon sok hasznos szakkönyv segítette a munkám, de úgy gondoltam, ideje kicsit frissebb információkat, újabb fajtákat, modernebb technológiákat, és a mai Állatvédelmi Törvényeknek megfelelő tartási irányokat bemutatni. Számomra nyilvánvaló volt, hogy ezt egy könyv formájában szeretném megírni.

Mi az az újdonság, ami megkülönbözteti a Tarajosvilágot a többi, hasonló témájú szakkönyvtől? Van valami, amiben hiányt pótol a kötet?

Néhány különleges fajta bemutatása után ezúttal az úgynevezett tollalakzatos galambokat szeretném kicsit bővebben ismertetni. Akik látták az idáig bemutatott fajtákat, azoknak feltűnhetett, hogy egyes fajtáknál a fejen és a lábakon tűnnek fel különféle tollazatok, tollelváltozások, de a testen és a farkon – a kormánytollakon – semmilyen különlegességet nem láttak. Ezért most beszéljünk ezekről a szemet másképp gyönyörködtető fajtákról.

Fodros galamb

A Németországból származó fajtát a 19. század dereka óta ismerik. Jellegzetessége a hosszú, megnyúlt forma. Farktollai szélesek és hosszúak, magasan tartottak. A melltájéka telt és szépen lekerekített, szárnyai hosszúak, erősek, testhez szorosan simulnak. Nem túl nagy testű, mégis kitenyésztették törpeváltozatban is. Élénk, mozgékony fajta, mely termelésével meghálálja a megfelelő szabad tartást, ahol kedvére csipegethet, kapirgálhat. Az első évben nagyjából 160 tojásos termelésre számíthatunk tőle.

(E fajtáról és számos egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.)

Az előző írásomban a begyes galambokról adtam egy kis ismertetőt, ezúttal pedig egy másik különleges csoportot mutatok be. Olyan galambokat gyűjtöttem össze, amelyeket a testük, pontosabban a nyakuk tesz figyelemre méltóvá.

Dán keringő

Míg a begyes galambok mindegyike egyetlen fajtacsoporthoz tartozott, addig ezúttal kicsit nehezebb a helyzetem, mivel ezek a galambok, amelyeknek legfőbb ismertető jegye a hosszú nyak, mind más és más fajtacsoportba tartoznak. A hosszú nyakúak között a következő galambok a legismertebbek: a Karrier, a Francia bagdetta, a Dán keringő, a Máltai, a Stargardi rezgőnyakú, a Tyúktarka, az Osztravai bagdetta.

Az állóképesség a baromfik azon képessége, hogy milyen időszakon keresztül nyújtanak egyenletes termelést. Ez természetesen a tojástermelésre vonatkozik, és egyetlen tenyésztő számára sem elhanyagolható kérdés. Nem érdemes ugyanis olyan fajtába sok energiát és időt fektetni, amelynek állóképessége hamar hanyatlik. Mai posztunkban ezzel kapcsolatban osztunk meg néhány hasznos szempontot.

A hústermelés időszakában ilyen egyenletes termelést nem tudunk mérni, mivel itt a hizlalási időszak napos kortól a vágásig tart. A tojástermelés legintenzívebb időszaka az első tojóév (általában minden fajtánál ezt veszik alapul, ezt adják meg adatként). Ez a tojástermelés kezdetétől az első vedlésig tart. A baromfik intenzitását a termelés mértékével mérjük. Ezt biztosan csak csapófészkes rendszerrel tudjuk mérni.

Az ünnepek alatt a magyar fajták után néhány különleges galambfajtát mutatunk be, elsősorban képeken. Ezek közé tartoznak az úgynevezett begyes galambok, amelyek között például megkülönböztetünk magyar óriás begyest (lásd borítóképünkön), pomerániai begyest, amszterdami, angol, norwich-i vagy bajor begyest, stb.

Amszterdami ballonbegyes

A begyes galambok arról ismerhetők meg, hogy mindegyiknek több légzsákja van, ami egyébként természetes a galambok szervezetében. Mind a hímek, mind a tojók a begyüket felfújják és egy bizonyos ideig úgy is tudják tartani. Egyes megfigyelések szerint bizonyos esetekben a fajtától függetlenül előfordul, hogy a begy megtelik levegővel, és ez aztán nem is ereszkedik le magától, csak emberi segítséggel. Vélhetően az ilyen eseteket használták fel az egykori tenyésztők az ilyen fajták kialakításához, kitenyésztéséhez.

Igazi kettős hasznosítású fajta a New Hampshire, amely tojás- és hústermelésre is egyaránt alkalmas, emellett ellenálló, mérsékelten élénk vérmérsékletű. Éves tojástermelése 180-230 db átlagosan. Ketreces tartásra nem igazán alkalmas, de háztáji vagy mélyalmos tartásban igen jól termel. Kettős hasznosítású hibridek előállításában fontos szerepet tölt be. Napi takarmányfogyasztása 130-150 gramm. Megfelelő körülmények között télen is jól tojik. Csibéi már 10-11 hetes korukra elérik az 1 kg-os átlagtömeget.

(E fajtáról és számos egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.)

A sorozat első részében a Magyar óriás galambról írtam, amely az egyik legősibb magyar fajta. Mostani írásomban visszaugrok a jelenbe, és a legújabban elfogadott magyar fajtáról adok egy kis tájékoztatást, fajtaismeretet. Ennek  hivatalos neve: Alföldi dudoros posta.

Nem véletlenül írtam, hogy a “legújabban elfogadott”, mert valójában ez nem egy újonnan kitenyésztett fajta, hanem egy körülbelül száz éves múltú. Bárhogy szépítjük, ez a fajta a hírvivő posta, a mai értelemben röpposta. A régmúltban ezek a galambok a termetük és a fejük durvaságából adódóan lassúbbak voltak, mint a maiak. Az akkori híres tenyésztők mindig arra törekedtek, hogy minél gyorsabban tudják megtenni azt a bizonyos távolságot, és a tenyésztés erre irányult. Valójában csak a név változott, mert ezeket a gyors galambokat abban az időben hírvivőnek nevezték, nem pöppostának.

A Dorking egy viszonylag nagy testű fajta, amely Angliából származik, de mára kissé megfogyatkoztak az egyedei. A nagytestűekre jellemző izmos, kocka alkatú, széles hátú fajta, amelynek szárnyai erősek és testhez simulóak. A feje viszonylag nagy, arca piros, tollal borított, áll-lebenye viszonylag teltek, igen nagyok, és azok is pirosak. Különlegessége, hogy a lábán 4 helyett 5 ujj van. Nyugodt, békés fajta, nemigen repül el, ezért alacsonyabb kerítés is megfelelő a tenyésztéséhez. Húsának jellegzetes az íze, és tojástermelése sem elhanyagolható: évente 140 darab.