Az egyik legrégebbi, legősibb galambfajtánk. Indiából származtatják, ott fellelhetőek róluk az első leírások és festmények.

A 16. században jutott át a kontinensre, és azóta szerte Európában igen kedvelt fajta lett. Népszerűsége töretlen ma is, igen sokan tenyésztik. A régi típusú, magas parádés állású, tölcséres farkú, helyben toporgó fajta aztán, a kitartó, gondos tenyésztői munkának köszönhetően átalakult.

Amerikai pávagalamb

Amerikai-német tenyésztők pedig létrehoztak egy rövidebb lábú, alacsonyabb, kerekebb fenotípusú pávagalambot. Ezt nevezik az úgynevezett amerikai típusú pávagalambnak. A mai kiállításokon általában ők a főszereplők. A fajta standard is erre épül.

A nagy testű fajta Angliából származik, amelynek egyedei nyugodtak, szelídek és kifejezetten nagy kotlási hajlamúak. Az Orpingtont egykor haszonállatnak tenyésztették ki több más fajta segítségével, és állítólag angliai “őshazájában” volt, hogy 300 fölött is tojtak az első évben, de ennek mára csak a híre maradt fenn, ugyanis a komoly tenyésztők is inkább 160-170, a második évben pedig már csak 130 tojásra számíthatnak. A sokszor kockát idéző testalkatú fajta egyedei sokféle színváltozatban léteznek: fekete, fehér, sárga, porcelánszínű, kék, fekete-fehér babos, kendermagos, szegett, vörös, nyírfa, sárga-feketeszegélyes, rózsástarajú. Az Orpingtonok a hidegre érzékenyek, és a párás, ködös, hideg levegőn, gyorsan megfáznak. A tojók hajlamosak az elhízásra.

A baromfifélék tojói, a többi madárfajhoz hasonlóan, időnként elkotlanak. A tyúkoknál viszont a kotlás nem évente egy alkalommal fordul elő, mint néhány madárfajnál, hanem akkor is tojnak, ha szerencsésen kiköltötték a csibéket, és vagy felnevelik őket, vagy ha elvesszük őket, akkor hamarabb újra termelésre foghatók. A kotlás egy biológiai folyamat, melyet külső tényezőkkel nem tudunk befolyásolni. A kotlás megszüntetésére vannak különféle lehetőségek. Akár elektromos kezelés, akár vízbe nyomás, de vannak kotlást leszoktató ketrecek is. Ez különösen nagyüzemi tojóházakban lehet fontos, ahol a kotlás nemkívánatos, főleg ha a termelési időszakban nagyobb létszámnál fordul elő.

A galambászat után érdeklődők pontosan tudják, sokszor milyen nehéz megmondani, pontosan honnan ered egy-egy fajta, vagy, hogy mitől alakult olyanná a külleme, amilyennek ma ismerjük. Ezekre a kérdésekre sokszor csak megközelítőleg pontos válaszokat lehet adni. A most induló sorozatomban ezen nehézségek ellenére mégis megpróbálom bemutatni a kifejezetten magyarként számon tartott galambfajtákat az olvasóknak.

Már önmagában azt a kérdést sem könnyű megválaszolni, hogy mi számít magyarnak. Bizony, az irodalmi adatok sem mindig egybecsengők. Gyakorlatilag azt sem lehet pontosan megmondani, hány magyar kitenyésztésű fajta van, mert ehhez előbb azt kéne tisztázni, mely történelmi régiókat értjük magyar alatt. Ne felejtsük, több évszázadról kell beszélni. Akárhogyan számoljuk is, a mostani adatok szerint jelenleg megközelítőleg 50 fajtát ismernek el magyarnak. Közülük a legrégebbi fajta a Magyar Óriás. Ezt mutatom be mostani írásomban.

Szintén észak-amerikai kitenyésztésű fajta a Wyandotte, amelynek igen jellegzetes és tetszetős a megjelenése: törzse gömbölyű, mély kiállású, telt izomzatú melle és viszonylag rövid lába van. Kettős hasznú baromfi, mert húsa és tojóképessége az átlagon felüli, első évben 180-200 tojás a termelése. A tenyésztők azonban nemcsak ezek miatt, hanem nyugodtsága és kis helyigénye miatt is kedvelik, no meg azért, mert szép kiállása miatt könnyen felkészíthető kiállításra is.

E fajtáról és számos egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.

A galambok őszi vedlését követően nemcsak a fészekbontás kérdéseit kell megfontolni, ahogyan arról múlt heti cikkemben kitértem. Hanem gondolni kell arra is, hogy madarainknak meg kell kapni a kötelező védőoltást. Kiállításokra ugyanis csak úgy mehet a galambunk, ha megkapta az éves, Paramyxovírus elleni oltást.

Jómagam oltok herpesz vírus ellen is, ami azért sem bonyolult, mivel kapható egy kombinált vakcina, amellyel egyszerre kétféle védőoltást adhatok a galambjaimnak. A védőoltás beadásánál figyelni kell arra, hogy csak egészséges madár kaphatja meg, mert az immunrendszerének amúgy is nagy kihívást jelent, és az esetleges lappangó betegség tüneteit felerősítheti!

(Fotó: Garrett Heath / Flickr.com)

Amint a neve is mutatja, ezt a fajtát Amerikában, Rhode Island államban tenyésztették ki, feltehetően a 19. században. A Rhode Island-nek két színváltozata létezik: a vörös és a fehér. Mind termelésre, mind tenyésztésre kiválóan megfelel ez a fajta. A vörösnek az első szezonban a tojástermelése 300 fölötti lehet, míg a másodikban is meghaladhatja a 220-at. A külleme, színe, szép testarányai miatt igen kedvelik a tenyésztők is, ám ahhoz, hogy a kiállításokon jó eredményt érjenek el velük, gondos, precíz munkára van szükség.

Díszgalambjaink nagy vedlése augusztus-októberig tart, ekkor kezdődik az elöregedett tollruha folyamatos cseréje. Vannak egyedek, amelyeknél pár héttel elhúzódhat ez a folyamat. Mindezt több tényező is befolyásolja: így például az időjárás, a galamb kora, a galambház fekvése, a takarmányozás, de még a költés száma is az adott évben. Amely egyedek a költés alatt is vedlenek, azokat igen meg kell becsülni a tulajdonosaiknak. Van egyébként olyan tenyésztő, aki ilyenkor már nem engedi költeni a madarait. A fészkeket megszünteti, lezárja, illetve különválasztja a hímeket a tojóktól, egészen a következő év február-márciusig, amikor kezdetét veszi a tervszerű párosítás.

A csibenevelés szép és hasznos feladat. Mint minden állat körül, a csibék körül is akad bőven tennivaló. Ügyelni kell a hőmérsékletre, a megfelelő elhelyezésre, vagy, hogy ne legyen az állomány túlzsúfolt. De fel kell készülni a helyes takarmányozásra, a megfelelő mennyiségű etető- és itatóedényre. Ha gondosan betartunk mindent, az állományunk szépen gyarapszik majd.

A különféle baromfifajok, ezen belül is egyes fajták jelölése több okból is szükséges lehet. A haszoncélú baromfikat nem szükséges megjelölni. Viszont a fajtatiszta állomány egyedeit a tenyésztők megjelölik, így az utódok származása nyomon követhető. A szülőpár könnyen azonosítható. Ma már szinte csak a lábgyűrűt használják, fajonként és fajtánként különböző méretűeket. Ennek pontos mérete miatt nem kell a kezdőknek sem aggódnia, mivel a legtöbb fajtaleírás megemlíti, hogy az adott fajtának mekkora lábgyűrű szükséges. A gyűrűk, mérettől függetlenül, több színben is rendelkezésre állnak, ki-ki saját kedvére, vagy a baromfik színe alapján választhat. Az Országos Szövetség tagjai évente igényelhetnek gyűrűt, melyeknek a számát a Szövetség feljegyzi és nyilvántartásba veszi. A Szövetség által szervezett