Újabb részletet közlünk Zsiros András hamarosan megjelenő könyvéből. A szerző a Hobbinyúl tenyésztés és a Tarajosvilág kötetek után jelentkezik újabb tanácsadó munkával a víziszárnyasok tenyésztéséről. Ezúttal a kártevőkről olvashatunk érdekességeket. (Az előző rész itt olvasható.)

A víziszárnyasok tartása egy dologban nem tér el más baromfik, de akár más állatok tartásától sem. Különféle kártevőket vonzanak, amelyek megkeserítik mind az állotok, mind a gazdájuk életét. Vegyük át, melyek lehetnek ezek:

(forrás: wikipedia)

Amint a neve is mutatja, a Drezdai tyúkot Drezda környékén tenyésztették ki a 20. század derekán, más meglévő fajtákból. A Drezdai tyúk kifejezetten kéthasznú fajta, amely jól hasznosítja a takarmányát, és télen is csak kicsit csökken a tojáshozama. Kitenyésztésében felhasználtak a New Hampshire, a Wayandotte és a Rhodelander fajtákat, melyek magukban is kiváló termelésű fajták. Békés, élénk természetű, mozgékony, gyors növekedésű. Ráadásul jól viseli a különböző időjárási körülményeket is. A Drezdai tyúk első éves tojástermelése általában 170-180 darab.

Újabb részletet közlünk Zsiros András hamarosan megjelenő könyvéből. A szerző a Hobbinyúl tenyésztés és a Tarajosvilág kötetek után jelentkezik újabb tanácsadó munkával a víziszárnyasok tenyésztéséről. Ezúttal a lúd származásáról olvashatunk érdekességeket. (Az első rész itt olvasható.)

Házilúd csapat

Egyiptomi és kínai gyökerek

A házilúd származása több, különféle vadlúd fajtára vezethető vissza. Háziasítása is egymástól függetlenül több országban is sikeres volt. Számos ábrázolás bizonyítja, hogy Egyiptomban pl. már i. e. 2400 körül is voltak háziludak, melyeket emberek társaságában, illetve bekerített területeken láthatunk. Ugyanígy ősi kínai feljegyzések is említik a ludat mint háziszárnyast. A ma is elterjedt fajtákat az adott területen őshonos vadlúd fajtáktól származtatják. Így az európai lúdfajták a Nyári lúdtól, az egyiptomi fajták a Nílusi lúdtól, míg az ázsiaiak a Bütykös Lúdtól származnak.

Nílusi lúd

(forrás: wikipedia)

A Poszavinai búbos tyúk egyike azon fajtáknak, amelyik Közép-Európából származik, mégsem hallott róla sok tenyésztő. Az őshonos horvát fajtát csak a rendszerváltás utáni években kezdték tenyészteni, a horvát szövetség 2004-ben fogadta el önálló fajtaként. Ezután több európai kiállításon is bemutatták, míg 2009-ben az Európai Szövetség is elismerte. Szép arányos testét még szebbé teszi különleges bóbitája. A Poszavinai búbos tyúk mutatóssága mellett egyéb tulajdonságai is figyelemre méltóak. Szelíd, finom húsú és jó tojáshozamú, az első évben 160 tojás remélhető tőle.

A Hobbinyúl tenyésztés és a Tarajosvilág kötetek után hamarosan újabb tanácsadó könyvvel jelenik meg Zsiros András. Ezúttal a víziszárnyasok tenyésztésébe bevezető munkát készít. A kisallattenyesztes.hu a következő hetekben elsőként közöl kedvcsináló részleteket a kötetből, ezek első részét itt olvashatja:

A víziszárnyasok a baromfifélék azon csoportja, melyek, mint a nevük is mutatja, leginkább vizes élőhelyeken érzik jól magukat. Ezért talán nem is annyira elterjedtek és kedveltek, mint más baromfifélék. Egyes fajták mégis fontos és ízletes élelmiszerforrást biztosítanak, ezért gazdasági szerepük sem elhanyagolható, legismertebbek a kacsa és a liba. Természetesen nem merül ki velük a víziszárnyasok palettája. Az állatvédelmi törvények módosításával és az Európai Unión belüli könnyebb mozgással a tenyésztők előtt új távlatok nyíltak meg. Újabban számos olyan fajta jelent meg a piacon, melyek néhány éve még nem voltak elérhetők, vagy gondot okozott a behozataluk. Elsőként igyekszem összefoglalni az élőhelyek kialakításával kapcsolatos tudnivalókat, hiszen egy-egy szépen kialakított dísztó, pompás víziszárnyasokkal  olyan különleges élményt nyújthat, melyről sok állattartó ábrándozik.

(forrás: wikipedia)

Még a kakasviadalok betiltása előtt tenyésztették ki ezt a harcias fajtát Angliában. Bár Ázsiában még manapság is tartanak efféle viadalokat, Európában ezeknek a fajtáknak a jelentősége elsősorban a kiállításokon mutatkozik meg, ott értékelik igazán a tekintélyt parancsoló küllemet és a szilárd kiállást. Jellemző rá a megnyúlt testalkat, az igen hosszú csüd és az erős, szintén hosszú combok. Tojástermelése szintén jellemző a fajtára, az első évben 80-100 darab, de hát a viadoroktól nem is ezt várják a tenyésztőik.

Akár néhány 10 db csirkével is érdemes foglalkozni, bár ebből megélni nem lehet. Keresetkiegészítésként viszont jövedelmező lehet. Míg egy korábbi posztunkban azt néztük meg, miért hasznos a 200 darabnál nagyobb baromfiállomány, most a kezdők, kicsiben gondolkodók számára adunk szempontokat.

A döntés pozitív oldala

A kis, akár pár tucat darabos állomány előnye, hogy kisebb létszámú csirke esetén (max. 100 db) nem szükséges komoly beruházás. Egy meglévő melléképület kisebb átalakításával is alkalmassá tehető csirkenevelésre. Egyszerre kisebb mennyiségű takarmány vásárlása is elegendő, mely a kiadás és a takarmány tárolása szempontjából is előnyös.

A befektetett összeg viszonylag gyorsan, 6-8 hét alatt megtérül, és ennyi baromfit levágva, vagy élősúlyban is könnyebb értékesíteni.

100 db csirkéig egy ember elegendő a hizlalási időszakban a napi teendők elvégzésére (etetés, itatás, trágyázás). Vágáskor is 2-3 ember meg tudja oldani ennyi csirke vágását, pucolását és előkészítését. Az ilyen kisebb állomány minden szempontból viszonylag könnyen kezelhető.

Mi lehet a hátránya?

Hátránya viszont, hogy közel azonos ráfordított munkával nagyobb állomány is tartható, mely nagyobb profitot eredményezhet. Napi rendszeres elfoglaltságot kíván, melyet hétvégén és ünnepnapokon is el kell látni. Sajnos a százalékos veszteség az ilyen kisebb létszámú állománynál az állattartó számára észrevehetőbb, mint nagyobb létszám esetén. Kisebb számú csirke esetén is gondoskodnunk kell a keletkező trágya elhelyezéséről, az alomanyag és a takarmány tárolásáról, valamint ha vágva értékesítjük a csirkéket, akkor a vágás melléktermékeiről (belsőség, toll, stb.). Rendszeres vágás esetén akár a trágya, akár a vágás melléktermékei is értékesíthetők. Így minden tekintetben folyamatosan megszabadulunk a nem kívánatos származékoktól, és még akár hasznot is termelhetünk a hús értékesítésén felül. Ugyanez a technológia 200-300 csirke esetén, illetve kb. 500 db-os létszámig, már kissé komolyabb felkészülést kíván. Aki ekkora csirketelepet szeretne, ott

már sajnos nem elég egy-egy használaton kívüli disznóól.

Egy nagyobb épület kell, ha nagyban gondolkodunk

Nem célszerű ennyi állatot több, külön ólban elhelyezni, mert így az etetések, a takarítás és a világítás, fűtés költsége is megtöbbszöröződhet. Inkább törekedjünk arra, hogy egy nagyobb épületet alakítsunk ki a csirkék számára. 200 db felett már a szellőztetésről is gondoskodnunk kell. Ekkor már érdemes csigás vagy más automatizált önetetés beállítása, valamint szintén automata csepegtetős vagy pisztolyszelepes önitatókat alkalmazni. Ennek azért is van jelentősége, mert így nem zavarjuk feleslegesen a csirkéket naponta többször is az etetők és itatók feltöltésével, ellenőrzésével, és így elkerülhető, hogy a csirkék ijedtükben összeszaladjanak, és törjék magukat vagy egymást.

(Erről a témáról, valamint egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.)

(Forrás: wikipédia)

Valamikor a 19. század derekán kerülhetett Európába Japánból ez a jellegzetes, hosszú farkú dísztyúkfajta, majd Németországban kezdődött meg a tenyésztése. A Jokohama példányainak feje és a formája arról árulkodik, hogy kitenyésztésük során valamely viadorfajtát is felhasználtak. A tojók faroktollai mintegy lándzsaszerűen hátranyúlók, szinte teljesen egyenesek. Így kissé a fácánéra emlékeztető külsőt kölcsönöznek a tyúkoknak. Kívánatos mindkét nemnél a minél hosszabb faroktollazat. A Jokohama tenyésztésének célja máig az, hogy jól mutassanak a kiállításokon és a kertben. Ezt támasztja alá az is, hogy éves tojástermelésük 80 darab körül van.

A kültéri ketreces tartás egy korábbi posztban való ismertetése után a beltéri tartással is fontos foglalkozni. Ennek több változata is ismert. A legegyszerűbbel kezdeném. A szabadban használt ketrecek, nyúlólak megfelelőek a belső elhelyezésre is, annyi különbséggel, hogy itt már a ketrecek oldalai akár teljes egészében rácsosak is lehetnek. Amennyiben van megfelelő területünk, akár az udvar végén, akár egy már meglévő zárt melléképület, megtervezhetjük a ketrecek és az állatok betelepítését. Ha csak egy üres területünk van, akkor sajnos elengedhetetlen az anyagi beruházás.

(Forrás: RedDrgn056 / Flickr.com)

A Hollandiában a 20. század hajnalán 4-5 másik fajtából kitenyésztett Welsumi jól bírja, sőt kifejezetten kedveli a szabad tartást, de szépen mutat a kiállítási ketrecben is. Tojásainak színe jellegzetesen barna, és méretük elérheti a 80 grammot. A takarmánnyal szemben a Welsumi nem igényes, viszont igen hálás fajta, mert első éves tojástermelése meghaladhatja a 160 darabot.

(Erről és számos más tyúkfajtáról, valamint egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.)