(forrás: wikipedia)

A Poszavinai búbos tyúk egyike azon fajtáknak, amelyik Közép-Európából származik, mégsem hallott róla sok tenyésztő. Az őshonos horvát fajtát csak a rendszerváltás utáni években kezdték tenyészteni, a horvát szövetség 2004-ben fogadta el önálló fajtaként. Ezután több európai kiállításon is bemutatták, míg 2009-ben az Európai Szövetség is elismerte. Szép arányos testét még szebbé teszi különleges bóbitája. A Poszavinai búbos tyúk mutatóssága mellett egyéb tulajdonságai is figyelemre méltóak. Szelíd, finom húsú és jó tojáshozamú, az első évben 160 tojás remélhető tőle.

A Hobbinyúl tenyésztés és a Tarajosvilág kötetek után hamarosan újabb tanácsadó könyvvel jelenik meg Zsiros András. Ezúttal a víziszárnyasok tenyésztésébe bevezető munkát készít. A kisallattenyesztes.hu a következő hetekben elsőként közöl kedvcsináló részleteket a kötetből, ezek első részét itt olvashatja:

A víziszárnyasok a baromfifélék azon csoportja, melyek, mint a nevük is mutatja, leginkább vizes élőhelyeken érzik jól magukat. Ezért talán nem is annyira elterjedtek és kedveltek, mint más baromfifélék. Egyes fajták mégis fontos és ízletes élelmiszerforrást biztosítanak, ezért gazdasági szerepük sem elhanyagolható, legismertebbek a kacsa és a liba. Természetesen nem merül ki velük a víziszárnyasok palettája. Az állatvédelmi törvények módosításával és az Európai Unión belüli könnyebb mozgással a tenyésztők előtt új távlatok nyíltak meg. Újabban számos olyan fajta jelent meg a piacon, melyek néhány éve még nem voltak elérhetők, vagy gondot okozott a behozataluk. Elsőként igyekszem összefoglalni az élőhelyek kialakításával kapcsolatos tudnivalókat, hiszen egy-egy szépen kialakított dísztó, pompás víziszárnyasokkal  olyan különleges élményt nyújthat, melyről sok állattartó ábrándozik.

(forrás: wikipedia)

Még a kakasviadalok betiltása előtt tenyésztették ki ezt a harcias fajtát Angliában. Bár Ázsiában még manapság is tartanak efféle viadalokat, Európában ezeknek a fajtáknak a jelentősége elsősorban a kiállításokon mutatkozik meg, ott értékelik igazán a tekintélyt parancsoló küllemet és a szilárd kiállást. Jellemző rá a megnyúlt testalkat, az igen hosszú csüd és az erős, szintén hosszú combok. Tojástermelése szintén jellemző a fajtára, az első évben 80-100 darab, de hát a viadoroktól nem is ezt várják a tenyésztőik.

Akár néhány 10 db csirkével is érdemes foglalkozni, bár ebből megélni nem lehet. Keresetkiegészítésként viszont jövedelmező lehet. Míg egy korábbi posztunkban azt néztük meg, miért hasznos a 200 darabnál nagyobb baromfiállomány, most a kezdők, kicsiben gondolkodók számára adunk szempontokat.

A döntés pozitív oldala

A kis, akár pár tucat darabos állomány előnye, hogy kisebb létszámú csirke esetén (max. 100 db) nem szükséges komoly beruházás. Egy meglévő melléképület kisebb átalakításával is alkalmassá tehető csirkenevelésre. Egyszerre kisebb mennyiségű takarmány vásárlása is elegendő, mely a kiadás és a takarmány tárolása szempontjából is előnyös.

A befektetett összeg viszonylag gyorsan, 6-8 hét alatt megtérül, és ennyi baromfit levágva, vagy élősúlyban is könnyebb értékesíteni.

100 db csirkéig egy ember elegendő a hizlalási időszakban a napi teendők elvégzésére (etetés, itatás, trágyázás). Vágáskor is 2-3 ember meg tudja oldani ennyi csirke vágását, pucolását és előkészítését. Az ilyen kisebb állomány minden szempontból viszonylag könnyen kezelhető.

Mi lehet a hátránya?

Hátránya viszont, hogy közel azonos ráfordított munkával nagyobb állomány is tartható, mely nagyobb profitot eredményezhet. Napi rendszeres elfoglaltságot kíván, melyet hétvégén és ünnepnapokon is el kell látni. Sajnos a százalékos veszteség az ilyen kisebb létszámú állománynál az állattartó számára észrevehetőbb, mint nagyobb létszám esetén. Kisebb számú csirke esetén is gondoskodnunk kell a keletkező trágya elhelyezéséről, az alomanyag és a takarmány tárolásáról, valamint ha vágva értékesítjük a csirkéket, akkor a vágás melléktermékeiről (belsőség, toll, stb.). Rendszeres vágás esetén akár a trágya, akár a vágás melléktermékei is értékesíthetők. Így minden tekintetben folyamatosan megszabadulunk a nem kívánatos származékoktól, és még akár hasznot is termelhetünk a hús értékesítésén felül. Ugyanez a technológia 200-300 csirke esetén, illetve kb. 500 db-os létszámig, már kissé komolyabb felkészülést kíván. Aki ekkora csirketelepet szeretne, ott

már sajnos nem elég egy-egy használaton kívüli disznóól.

Egy nagyobb épület kell, ha nagyban gondolkodunk

Nem célszerű ennyi állatot több, külön ólban elhelyezni, mert így az etetések, a takarítás és a világítás, fűtés költsége is megtöbbszöröződhet. Inkább törekedjünk arra, hogy egy nagyobb épületet alakítsunk ki a csirkék számára. 200 db felett már a szellőztetésről is gondoskodnunk kell. Ekkor már érdemes csigás vagy más automatizált önetetés beállítása, valamint szintén automata csepegtetős vagy pisztolyszelepes önitatókat alkalmazni. Ennek azért is van jelentősége, mert így nem zavarjuk feleslegesen a csirkéket naponta többször is az etetők és itatók feltöltésével, ellenőrzésével, és így elkerülhető, hogy a csirkék ijedtükben összeszaladjanak, és törjék magukat vagy egymást.

(Erről a témáról, valamint egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.)

(Forrás: wikipédia)

Valamikor a 19. század derekán kerülhetett Európába Japánból ez a jellegzetes, hosszú farkú dísztyúkfajta, majd Németországban kezdődött meg a tenyésztése. A Jokohama példányainak feje és a formája arról árulkodik, hogy kitenyésztésük során valamely viadorfajtát is felhasználtak. A tojók faroktollai mintegy lándzsaszerűen hátranyúlók, szinte teljesen egyenesek. Így kissé a fácánéra emlékeztető külsőt kölcsönöznek a tyúkoknak. Kívánatos mindkét nemnél a minél hosszabb faroktollazat. A Jokohama tenyésztésének célja máig az, hogy jól mutassanak a kiállításokon és a kertben. Ezt támasztja alá az is, hogy éves tojástermelésük 80 darab körül van.

A kültéri ketreces tartás egy korábbi posztban való ismertetése után a beltéri tartással is fontos foglalkozni. Ennek több változata is ismert. A legegyszerűbbel kezdeném. A szabadban használt ketrecek, nyúlólak megfelelőek a belső elhelyezésre is, annyi különbséggel, hogy itt már a ketrecek oldalai akár teljes egészében rácsosak is lehetnek. Amennyiben van megfelelő területünk, akár az udvar végén, akár egy már meglévő zárt melléképület, megtervezhetjük a ketrecek és az állatok betelepítését. Ha csak egy üres területünk van, akkor sajnos elengedhetetlen az anyagi beruházás.

(Forrás: RedDrgn056 / Flickr.com)

A Hollandiában a 20. század hajnalán 4-5 másik fajtából kitenyésztett Welsumi jól bírja, sőt kifejezetten kedveli a szabad tartást, de szépen mutat a kiállítási ketrecben is. Tojásainak színe jellegzetesen barna, és méretük elérheti a 80 grammot. A takarmánnyal szemben a Welsumi nem igényes, viszont igen hálás fajta, mert első éves tojástermelése meghaladhatja a 160 darabot.

(Erről és számos más tyúkfajtáról, valamint egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.)

Aki baromfitenyésztésre adja a fejét, egy idő után válaszúthoz ér: növelje-e, és ha igen, meddig az állományát? Eheti posztunkban azokat a szempontokat vesszük végig, amelyek a 200 darabosnál nagyobb állományok tenyésztése mellett és ellen szólhatnak.

Számoljunk!

Ennyi baromfi nagyobb jövedelmet termel, mely abból is következik, hogy ennyi csirkét akár élve, akár vágva értékesítünk, már nemcsak a lakókörnyezetünkben tudjuk eladni, hanem amennyiben biztosított ekkora létszám folyamatos hizlalása, akkor akár húsboltok, konyhák számára is értékesíthetők, amely segít abban, hogy rendszeres jövedelemre számítsunk. Az automatizált berendezéseknek köszönhetően az emberi munka csökkenthető. Megfelelő berendezések segítségével, 400-500 darabos állománynál is, a hizlalási időszak idején is el tudja látni egy ember a napi feladatokat.

Van-e annyi helyünk?

Hátrányai: mindenképp nagyobb területigény. Egyszerre nagyobb kiadás, még akkor is, ha napos vagy előnevelt csirkékkel kezdjük a nevelést. A nevelőépületnek és berendezéseinek kialakítása elég költséges, mely megtérülése kérdéses. Egyszerre nagyobb mennyiségű takarmány vásárlása és tárolása szükséges. A nevelési időszak végén nagy mennyiségű trágyát kell elhelyezni, illetve azon túladni. Ugyanígy kell számolni, ha vágva értékesítjük az állatokat. Ennyi állat vágása már nem lehetséges 2-3 emberrel, csak ha gépesített eszközök állnak rendelkezésre.

400-500 db állatot nem lehet otthon, egy nyári konyhában levágni.

Erre már komoly követelmények vannak, és engedélyezett feldolgozó üzem kell hogy rendelkezésre álljon. Ebben minden eszköznek tisztának, rendezettnek kell lennie, amely megfelel a törvényi feltételeknek. Szükséges lesz kopasztógép, forrázókád, rozsdamentes tárolóedények, valamint ennyi termék elhelyezéséhez több nagyméretű fagyasztó vagy hűtőszekrény, vagy erre a célra kialakított hűtőkamra.

Hobbiból főállás

Tehát 200 db csirke felett, de inkább 4-5 száz csirkével számolva, érdemes azzal kalkulálnunk, hogy a vágásra kész, hizlalt csirkéket kicsit nagyobb haszonnal, de a fent említett feltételekkel próbáljuk magunk vágni, és pucolva konyakészen értékesíteni, vagy a vágáshoz szükséges kellékek és feltételek kialakításának költségeinek figyelembevételével inkább élősúlyban, egy vágóhídra értékesítjük. Természetesen egy több száz, esetleg ezer darabos csirkenevelőház fenntartása és üzemeltetése már nem tekinthető hobbinak, és nem mellékállásként végzett tevékenység. Ha mégis erre szánjuk magunkat, és rendelkezésre állnak a feltételek is, akkor is minden apró részletet átgondolva vágjunk bele, mert csak így lehet egy hosszan fenntartható sikeres vállalkozást felépítenünk.

(Erről a témáról, valamint egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.)

(Forrás: wikipédia)

Törvényileg védett háziállat az erdélyi kopasznyakú, amely a török hódoltság idején juthatott Kis-Ázsiából Erdélybe. A 19. század végén már olyan kedvelt volt Németországban, hogy külön tenyésztői klubot hoztak létre, ám eközben Magyarországon még idegenkedtek tőle. Kitűnő tojástermelő az erdélyi kopasznyakú, de gyenge a kotlási hajlama. Külterjes tartásban érzi igazán jól magát. Fekete, fehér és kendermagos színben tenyésztik.

(Erről és számos más tyúkfajtáról, valamint egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.)

A nyúltartás alapkérdésének tisztázása - vagyis, hogy hol tartsuk az állatot: beltéren vagy kültéren - után ideje végigvenni, mely helyszíneken milyen feladatai vannak egy tenyésztőnek, milyen körülményeket kell biztosítania, mire kell a leginkább ügyelnie. Mostani posztunkban az udvari tartás legfontosabb szempontjait vesszük végig.

Kerüljük a huzatot és a tűző napot!

Régebben a legtöbb vidéki udvarban megtalálható volt a baromfiudvarban, vagy az istállók mellett egy-egy nyúlketrec. Ezek általában házilag készített ketrecek voltak, és igen sokfélék lehettek. Készülhettek fából, fémből, sőt voltak olyanok, amelyeket agyagból készítettek. A kültéri tartásnál a legfontosabb szempont, hogy a ketrecek lehetőleg huzatmentes, szélvédett helyen legyenek elhelyezve. A teteje mind széltében, mind hosszában annyira érjen túl a ketrec oldalain, hogy az eső vagy a hó, semmilyen körülmények között se érje az állatokat.

Tudni kell azt is, hogy a házinyulak a hideget jobban bírják, mint a nagy meleget, illetve inkább az árnyékot kedvelik, a t űző napsütést nem. Ezért a kültéri ketreceknél a napfényre is ügyeljünk. A nyári időszakban probléma lehet a rekkenő hőségben, tűző napon álló ketrecben való elhelyezés. Manapság a kültéri ketreces elhelyezés legfőbb hátránya, a betegségek, pl. a mixomatózis elleni védtelenség.