Aki nem ért a galambokhoz, annak is rögtön feltűnhet, hogy milyen különbségek lehetnek eltérő fajták lábai között. Mai írásomban ennek a testrésznek a jellegzetességeit veszem sorra – galambász szemmel.
Alapként fontos leszögezni, hogy a láb mint testrész négy részre osztható. Ezek: a felső comb, az alsó comb, a lábközépcsont és az ujjak. A galambászokat ezek közül leginkább a lábközépcsont foglalkoztatja, vagy szakszóval: a csüd. Fajták tekintetében ugyanis ennek van a legnagyobb jelentősége. Már csak azért is, mert az utcákon, a parkokban sétáló galambokon csak ezt látjuk, amikor lépkednek, tipegnek a kis vékony lábaikon, a többi lábrészt nem látjuk, mert vagy a tollazata eltakarja vagy – mint a felső comb – a testben van.
Galamblábtípusok
A lábakon tapasztalható különbözőségek, az eltérő formák, méretek és a lábak tollazata az évszázadok, évezredek folyamán egyrészt a természeti körülmények, másrészt az emberi tenyésztői ösztön következményeként jöttek alakultak ki.
Bucharai dobos
Így például a rövid, a félhosszú és a hosszú lábak mind – legnagyobb részt – az emberi ízlés szüleményei, akárcsak az, hogy a csontok milyen szögben kapcsolódnak egymáshoz. Amennyiben a csüd és az alsó lábszár egyvonalban van, akkor függőleges, egyenes állásról beszélünk, ha tompaszögben van megtörve (a csüd és az alsó lábszár által alkotta szög, hátulról nézve), akkor rogyott állásról van szó. Ez utóbbi szögnek a mérete a fajtával kapcsolatos elvárásoktól függ.
Sarkantyú
Érdekes, hogy a testrészek sokszor méretben is harmonizálnak egymással. Értem ezalatt, hogy például egy hosszú lábú egyednek a nyaka is hosszú, és hasonlóképpen van ez a csőr tekintetében is. Egy rövid lábú fajtának a teste is arányosan tömöttebb, egységesebb.
Danzigi magasszálló
Galambász szempontból leginkább a láb két alsó látható részével érdemes foglalkozni. Felvetődik a kérdés, hogy mit nevezhetünk természetes méretnek? Úgy gondolom, hogy azt, amelynek alakulásába az emberi kéz, a tenyésztési ösztön még nem avatkozott bele.
Eichbühli galamb
Az alsó comb minden esetben tollas és ezen egyféle tollazat van, amely bizonyos fajtáknál fajtajegy, ezt hívják „sarkantyútollazatnak”. A térdízülettől lefelé egészen a karmokig többféle lábtoll létezik. Ezeknek a neve „harisnya”. Ez a csüdöt és az ujjakat borító apró tollazat. Gatyásnak akkor nevezünk egy galambot, amikor a csüdöt és az ujjakat hosszú dús tollazat borítja.
King
A tollazat következtében a lábak ezeknél a tollas lábú fajtáknál vastagabbak, mivel a lábakon kialakult bőrszemölcs biztosítja a tollazat kialakulását.
A kiállításokon a bírálók természetesen a fajtákra vonatkozó standardok alapján mondanak ítéletet. A Kingnél ez például azt jelenti, hogy széles lábállást várnak el, így tehát, amennyiben úgy látja a bíráló, hogy a két láb egymástól való távolsága ennek nem felel meg, akkor azt jelzi. A két lábnak párhuzamosnak is kell lenni egymással, és a galamboknál – akárcsak az embernél – ezek eltérésekor előfordulhat X- vagy O-láb. Ez szintén hátrány a minősítésnél. Az sem elfogadható, ha a fajtaleírásban az szerepel, hogy „kissé rogyott láb”, ám a valóságban a galamb majdnem ül, vagy épp fordítva, egyenes a lába.
Kiskunfélegyházi keringő
Négyféle minősítési fogalom van: előny, kívánalom, súlyos hiba és kizárás. Az a hiba, ami genetikai probléma vagy a fajtajellegtől eltér. Például az olyan fajtánál, amelyiknek az előírás ellenére nincsen lábtolla. Abban az esetben, ha nagyon súlyos a hiba, akkor azt írjuk fel, hogy: „Fajtajelleg hiánya miatt nem bírálható”. Mondjuk ilyen egy Máltai galambnál a közepes lábméret.
Máltai
Kiállításokon egyébként a legnagyobb probléma a lábfejjel, az ujjakkal és a talppárnával szokott lenni. A galambnak négy ujja van, egy hátrafelé, három pedig előre áll, kellően terpeszben egymástól. Az ujjaknak erősnek és egyenesnek kell lenni. A talppárnának kissé domborúnak és sérülésmentesnek. Sajnos előfordul, hogy fekély alakul ki a talppárnán, ami kizárást von maga után, akárcsak az, ha az ujjak sérültek-nyomorékok.
Párzási pozíció
Végezetül meg kell jegyezni, hogy míg – a baromfival ellentétben – a galamb a lábát egyáltalán nem használja kapirgálásra, élelem keresésére, lábak fontos szerepet kapnak a szaporodás, az utódnemzés terén. Ehhez ugyanis olyannyira szüksége van a lábaira, hogy beteg, sérült lábakkal nincs is esély rá. Párzáskor a hím galamb a nőivarú-tojó hátára ugrik és a megtermékenyítés ekkor történhet meg.
Pusztai Lajos galambász