A sorozat első részében a Magyar óriás galambról írtam, amely az egyik legősibb magyar fajta. Mostani írásomban visszaugrok a jelenbe, és a legújabban elfogadott magyar fajtáról adok egy kis tájékoztatást, fajtaismeretet. Ennek hivatalos neve: Alföldi dudoros posta.
Nem véletlenül írtam, hogy a „legújabban elfogadott”, mert valójában ez nem egy újonnan kitenyésztett fajta, hanem egy körülbelül száz éves múltú. Bárhogy szépítjük, ez a fajta a hírvivő posta, a mai értelemben röpposta. A régmúltban ezek a galambok a termetük és a fejük durvaságából adódóan lassúbbak voltak, mint a maiak. Az akkori híres tenyésztők mindig arra törekedtek, hogy minél gyorsabban tudják megtenni azt a bizonyos távolságot, és a tenyésztés erre irányult. Valójában csak a név változott, mert ezeket a gyors galambokat abban az időben hírvivőnek nevezték, nem pöppostának.
Csakhogy,
az Alföldi dudoros posta felett mintha megállt volna az idő!
Egy nagyon lelkes és ehhez a típushoz ragaszkodó tenyésztőcsoport jó pár évvel ezelőtt az Alföld különböző területein összegyűjtötték az ehhez a típushoz tartozó postákat, és elkezdték egységes típussá formálni a fajtát. Meg kell említeni Halász József ballószögi agrármérnök gazdálkodó nevét, aki ennek a fajtának a megszállottja és a tenyésztés irányítója. A mai tenyésztők már nem a gyorsaságuk miatt tenyésztik ezt a típust, hanem éppenséggel a nagy orrdudoruk és a nagy kétsoros szemgyűrűjük miatt. Továbbá a testnagyságukat is a saját ízlésükre formálták, miáltal ez a fajta erősebb testalkatú lett.
Alföldi dudoros standard ábrázolása
A galambtenyésztésben kevésbé járatos olvasók kedvéért néhány szót arról, mit is értek azon, hogy „egységes típussá formálni” egy fajtát. Először a meglévő, nagyjából egységes tenyészpárokat szaporítjuk, majd az ízlésünknek, elképzelésünknek megfelelően szelektálunk, válogatunk, és csak azokat szaporítjuk tovább, amelyek megfelelnek az elvárásainknak.
Ezért is mondható, hogy a tenyésztés: élő szobrászat.
Személy szerint sajnálom, hogy a Standard bizottság nem az Ó-Posta Kiállítási galamb nevet fogadta el, mert ez rögtön utalt volna a fajta származására. Az Alföldi dudoros egyébként egy nagy fajtacsoporthoz tartozik, amelybe több, hasonló fajtajeggyel rendelkező galamb tartozik. Így például a szintén magyar kitenyésztésű Magyar díszposta, a Bácskai díszposta vagy egy ezekhez hasonló tájfajta, a Hajdúsági galamb. Ezeknél a fajtáknál a karakter, a meghatározó és beazonosítható jegy a fejen található. Éppen ezért egy ezeket a típusokat felvonultató kiállításon csak olyan bírálók minősítenek, akik a többi hasonló fajtát is ismerik, mert ellenkező esetben nagyon nehéz különbséget tenni az egyes fajták közt. A hasonlóságok nagyon nagyok, például van, hogy a két szemgyűrű párhuzamos vonalú, a másiknál pedig a fej vonalát követik. Vagy az egyiknél a csőrkávák egyforma erősek, a másiknál a felső káva hegye kissé ráhajlik az alsóra.
Minden fajtánál alap az állás, a testtartás, és csak ezután jönnek a megkülönböztető fajtajegyek. Ezt úgy kell érteni, hogy akármilyen csodálatos, példaértékű a fej, ha a galamb nem áll alapállásban, körülbelül 45 fokban, akkor már nem kaphat magas pontszámot. Az egyik írásomban foglalkoztam az alakgalambok formájával, amelyeket a mértani testekhez hasonlítottam. Az Alföldi dudoros fajtánál is ez a helyzet. A vízszintes és függőleges vonalak illetve ezek által bezárt szögek mutatják meg a fajta alakját, formáját.
Alföldi dudoros posta kiállításon
Az Alföldi dudoros posta főbb jegyei a következőek. Mint írtam, a testtartása a farokkal együtt kb. 45 fokos. (Ezt minden esetben a talajhoz viszonyítjuk.) A lábak könyökízületben kissé rogyottak, ami annyit jelent, hogy a két lábszár kb. 120 fokot zár be. Ehhez a megemelt testtartáshoz illeszkedik a széles alapú, függőleges nyak, melynek koronája a fej, az Alföldi dudoros igazi fajtajegye. A fajtaleírás szerint a fejen középhosszú, kissé lefele irányulóak a csőrkávák, fehéren porozott, osztott orrdudorok vannak és dupla kétsoros szemgyűrűk, amelyek a fej ék vonalát követik. Az idők múlásával az orrdudor és a szemgyűrű durvul, de össze nem érhetnek. A fej kontúrja nagyon lényeges: kissé lapos és hosszabbívű, a szemgyűrű az idős galamboknál sem érhet a fejtető fölé. Az ide tartozó galamboknak további feszes tollazatuknak kell lenni, bár ez nem fajtajegy, de nagyban meghatározza a fajta minőségét.
Az említett kissé rogyott láb nagyon fontos, amire még a rutinosabb tenyésztők sem figyelnek kellően oda. Ez a „rogyás” abból adódik, hogy a testsúly nagyobbik része a lábak előtt van és a galamb ennek a tömegnek a súlyát egyenes (függőleges) lábakkal nem tudná megtartani. Ezért alakul ki a kissé meredek testtartás és ez határozza meg a farok hosszát is.
Pusztai Lajos tenyésztő