Milyen az ideális galambcsőr?

Amikor a szerkesztő javasolta, hogy nézzek utána ennek a témának, átnéztem több szakirodalmat is, de nem találtam komolyabb elemzést ezzel kapcsolatban. Miért is kellene persze ezzel komolyabban foglalkozni, mondhatnánk, hiszen elvileg gondolhatnánk, hogy van a csőr, amivel a galambok – és tegyük, hozzá minden madárfajta – felveszi az eleséget felveszi (hétköznapi nyelven felcsipegeti) és kész! A helyzet azonban nem ilyen egyszerű különösen a galamboknál nem. Nézzük egy kicsit meg, milyenek az ideális galambcsőr-változatok, és hogyan lehet ezt megközelíteni a tenyésztésben.

A galamboknál azért más a helyzet, mert náluk az ember beleavatkozott a csőr formájának alakulásába, hiszen, ha évezredek alatt nem nyúlt volna bele a galambok természetes örökítő képességébe, akkor ez a több száz fajta nem létezne. Az egykori galambkedvelők megragadták a mutációban rejlő lehetőségeket és azokat örökítették tovább. Pár száz éve a céltudatos tenyésztéssel sokféle átalakítást meg tudnak valósítani a galambászok, egy hasonló, de mégis másik fajtát belekeverve az állományukba. Például, ha egy fajtának gyenge minőségű a csőre, és szeretnék megerősíteni, akkor keresni kell egy olyan fajtát, amely karakterében nagyjából megegyező, de erősebb csőrű. Természetesen egy-egy ilyen beavatkozásnak csak több év után lesz elfogadható eredménye. Ezt az időszakot nevezzük műhelymunkának.

Ahogyan az emlősöknél az anyaméhben kialakul a zigóta, majd az embrió fejlődik a születésig, a tojásrakóknál a fogamzás az anyatestben történik meg, de a madaraknál a teljes kifejlődés és az élet létrejötte már a kint a tojásban a megfelelő hő hatására alakul ki – nagyjából 38 C fokon. A galamb tojásában a magzat 17-18 napra kel ki, azaz a tojásban ekkorra fejlődik ki a kis galamb. A kikeléshez pedig nélkülözhetetlen az erős csőr. Ezzel a szaruképződménnyel, melynek a hegye nagyon kemény, hegyes anyag, tudja a tojás héját feltörni. A körbe feltört héjat a kis galamb egyetlen feszítéssel lelöki magáról, és a kis újszülött saját magát szabadítja ki a tojás fogságából.

A többi madárnál ezzel vége is a történetnek, ám a galambnál mint hobbiállatnál sokféle lehetőség merül még fel. A galambászoknak ugyanis a galamb csőrének az alakja, a mérete a fontos. Minden fajtánál a csőr az egyik fajtajegy is. Éppen ezért igen sokféle, apróságnak tűnő, de a tenyésztés és a fajták megkülönböztetése szempontjából fontos részleteket lehet megkülönböztetni.

A szakma megkülönböztet hegyes és tompa csőröket, illetve rövid csőrű, középhosszú és hosszú csőrű galambokat. Ezen kívül a szóban forgó szaruképződménynek a vonala sem közömbös: az egyenes vagy ívelt csőrök is fajtajegyek. Továbbá a két káva egymáshoz való viszonya is meghatározó egyes fajtáknál, de olyan fajta is van, melyeknél nem egyszínű a két káva. Mindezeket pedig a tenyésztőknek mind figyelembe kell venni a munkájuk során. Olyan csőrök is vannak, melyek már inkább szájnak nevezhetőek, mint csőrnek.

Azért, hogy el tudjuk képzelni ezt a sokszínűséget, bemutatom, milyenek a tenyésztők által ideálisnak tartott csőrváltozatok, illetve mellé, példaként pedig lássunk néhány csőrtípust az életből is.

Pusztai Lajos, galambtenyésztő