Újabb részletet közlünk Zsiros András hamarosan megjelenő könyvéből. A szerző a Hobbinyúl tenyésztés és a Tarajosvilág kötetek után jelentkezik újabb tanácsadó munkával a víziszárnyasok tenyésztéséről. Ezúttal a lúd származásáról olvashatunk érdekességeket. (Az első rész itt olvasható.)
Egyiptomi és kínai gyökerek
A házilúd származása több, különféle vadlúd fajtára vezethető vissza. Háziasítása is egymástól függetlenül több országban is sikeres volt. Számos ábrázolás bizonyítja, hogy Egyiptomban pl. már i. e. 2400 körül is voltak háziludak, melyeket emberek társaságában, illetve bekerített területeken láthatunk. Ugyanígy ősi kínai feljegyzések is említik a ludat mint háziszárnyast. A ma is elterjedt fajtákat az adott területen őshonos vadlúd fajtáktól származtatják. Így az európai lúdfajták a Nyári lúdtól, az egyiptomi fajták a Nílusi lúdtól, míg az ázsiaiak a Bütykös Lúdtól származnak.
Egy kis anatómia
Már a hazánk területén élő ókori népek is háziállatként tartottak libákat. Húsa, mája igen kedvelt volt már akkoriban is. A nálunk is közismert Nyári lúd, melyet sokan csak vadlibaként ismernek, alapszíne barnásszürke, tollainak szegélye halványszürke. A szárnyevező tollak, és a faroktollak feketés színűek. A hastájék fehéres-szürke. A tojók kissé halványabb színűek, míg a gúnárok élénkebb, sötétebb színű tollazattal rendelkeznek. A csőrük és a lábak sárgás színűek, míg a csőr végén látható ún. csőrkarom fehér. Költöző madár, mely tavasztól őszig Európa és Ázsia területein tartózkodik, majd a tél előtt vonulnak Dél-Európa, illetve Észak-Afrika melegebb vidékeire. Táplálékát leginkább a vízinövények teszik ki. Sás, nád és egyéb víz melletti növények friss hajtásait kedveli leginkább, de a füves területek, legelők változatos növényzetét is szívesen fogyasztja.
Miért nem vízi madár?
Érdekes, hogy a házilúd, a kacsafélékkel ellentétben, nem kifejezetten vízimadár. Nem szeret hosszabb ideig a vízben tartózkodni, és nem is úszik olyan jól, mint a kacsák. A házilúd csőrét megfigyelve észrevehető, hogy míg a kacsáké lapos, széles, mely a vízinövények tépésére kiváló, addig a lúdfélék csőre elhegyesedő, zömök, a csőrkávák szélei élesek. Ez a szárazföldi, keményebb szárú növények tépésére alkalmasabb. A tojók növényi részekből, sásból, fűfélékből összehordott fészekben tojnak 4-9 tojást, melyeket egyedül költ ki. A gúnár ez idő alatt nem hagyja magára, a fészek közelében marad, és őrzi a párját, valamint a fészket.
A kislibák a 28-29. nap alatt bújnak ki a tojásból. Fészekhagyók, mely azt jeleni, hogy felszáradásuk után már követik anyjukat. Már egy nappal később a kislibák a szüleikkel együtt csipegetik a növények apróbb, friss hajtásait. A kicsik, szüleikkel együtt, ha tehetik, vízre mennek, ahol védve vannak a szárazföldi ragadozóktól. Gyakran a vízben megpihennek, ezután ismét hosszú órákat töltenek a szárazföldön. Az éjszakákat viszont még jó ideig a szárazföldi fészekben töltik. A család a következő tavaszig együtt marad, mikor is a kifejlett fiatalok is párt választanak, és külön családot alapítanak.
(A kötetből további részletek várhatók.)
Pingback: A víziszárnyasok kártevői - Kisállattenyésztés
Pingback: A víziszárnyasok kártevői 2. - Kisállattenyésztés
Pingback: A víziszárnyasok kártevői 3. - Kisállattenyésztés