A hét képe / Vörösnyakú lúd

Természetvédelmi státusz (EN)

Magyarországon fokozottan védett. Eszmei értéke 1millió Ft.

Ez a fokozottan védett, és veszélyeztetett faj Szibéria nyugati részének kis területén költ. Romániában, Bulgáriában, és a Kaszpi-tenger öbleiben telel. Néha eljutnak Európa más országaiba, így a Kárpát-medencébe is. Kedveli az erdős, fás, bokros területeket. A tundra ideális számára. Nagyobb csoportokban él. Téli szálláshelyéről, már február közepe, vége felé útnak indul,, de a fészkelőhelyére csak június körül érkezik meg. Több helyen, hosszabb időszakokra megpihen. Elesége egy-egy növényre korlátozódik. Fő elesége a gyapjúsás. Telelőhelyén elfogyaszt más sótűrő zöld növényeket is, valamint gabonamagvakat. Igen kistestű. Mindössze 52-60cm hosszúak a hímek, és 1200-1500gr súlyúak. A tojók kicsivel kisebbek. A tojók és a hímek színe azonos. Igen színes tollazata, nem összetéveszthető semmilyen más fajtáéval. A test nagy része fekete. A hát és a mellkas, valamint a szárny és a faroktollak. Oldala és az alsó farrész fehér. Combjain fehér tollak láthatók. A szárnyakon három, négy fehér csík látható. Lábai szürkéskékek. A nyak elülső része, és a begy vörösesbarna. A fültájék is barna, melyet fehér keret szegélyez. A tarkó, és a fejtető fekete. A szemek feketék, az áll szintén. A szemek előtt fehér folt látható. Csőre rövid, erős, és fekete színű. Fészkét tundrás területeken, talajra készíti. Fűvel, mohákkal, tollakkal béleli ki. A tojó 4-5 tojást tojik, melyeket 23-25 nap alatt költ ki. Fiókái fészekhagyók. Gyakran ragadozómadarak fészkének közelébe húzódik, mert azok elűzik a sarki rókákat, melyek a tojások és a fiókák legnagyobb ellenségei. Olvassa tovább! →

Elhelyezésből adódó problémák

A nem megfelelő elhelyezés, vagy a rendszeres takarítás hiánya is okozhat néhány olyan megbetegedést, amely megelőzése már a mi felelősségünk. Zsiros András tanácsai Olvassa tovább! →

A házi kacsa gazdasági jelentősége

A házi kacsa gazdasági jelentősége máig töretlen, bár jóval elmarad a tyúkfélék keresletétől. Mégis húsa,
mája, zsírja , tojása, tolla is felhasználható, és értékes termék. Zsiros András tanácsai Olvassa tovább! →

A szárnyasok szállítása

Az állatok szállítása sok esetben elkerülhetetlen. Ez természetes részét képezi az állattartásnak. Olykor gazdát cserélnek, vagy vágásra szállítjuk őket. Nagyobb háziállatok szállítása (pl. Szarvasmarha, ló, de még a, sertés is) nem annyira egyszerű folyamat. Több embert, és megfelelő járművet igényel. A baromfifélék esetében legtöbbször nem okoz gondot, de azért néhány szempontot tartsunk szem előtt. Zsiros András tanácsai. Olvassa tovább! →

A víziszárnyasok kártevői 2.

Újabb részletet közlünk Zsiros András hamarosan megjelenő könyvéből. A szerző a Hobbinyúl tenyésztés és a Tarajosvilág kötetek után jelentkezik újabb tanácsadó munkával a víziszárnyasok tenyésztéséről. Ezúttal a rágcsálókról olvashatunk érdekességeket. (Az Olvassa tovább! →

A keltetőgépek és fajtáik

Mi a különbség az asztali és a szekrényes keltetőgépek között, és mit válasszon a baromfitenyésztő? Zsiros András tenyésztő tanácsai. Olvassa tovább! →

A hét képe / a Kaliforniai copfosfürj

Image

Kaliforniai copfosfürj

(forrás: wikipedia)

A Kaliforniai copfosfürj, vagy más néven bóbitás fürj a tojásuk és húsuk miatt is kedvelt fürjfélék családjába tartozik. Előnyük, hogy viszonylag kis helyen és kevés takarmány mellett is nagyszámú fürj tartható és nevelhető. A Kaliforniai copfosfürj Észak-Amerikából származik, de sokfelé megtalálható betelepített fajként. Jellegzetessége a fejtetőn lévő, vékony szálban induló bóbita, mely mindkét nemnél megtalálható. A kaliforniai copfosfürj testhossza 18-20 cm, fészekalja 10-17 tojásból áll, ezek költési ideje 22-23 nap.

(Erről és számos más tyúkfajtáról, valamint egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.)