A házi kacsa gazdasági jelentősége

A házi kacsa gazdasági jelentősége máig töretlen, bár jóval elmarad a tyúkfélék keresletétől. Mégis húsa, mája, zsírja , tojása, tolla is felhasználható, és értékes termék. Hazánkban a kacsahús fogyasztás igen alacsony, de exportra jelentős mennyiséget termelünk. Az állami telepek szinte teljesen megszűntek, viszont akad még olyan vállalkozó szellemű gazdálkodó, akinek volt lehetősége, és kacsatartásra adta a fejét. Ez ma is jövedelmező ágazat. Sajnos az elmúlt években Európán, illetve a világ sok országában végigsöprő madárinfluenza járvány komoly károkat okozott ebben az ágazatban is. Sok víziszárnyas elpusztult, sokukat pedig a járvány terjedésének megállítása miatt kellett leölni. Ez komoly gondokat okoz a termelőknek, de időről időre újra helyrerázódik még ha lassan is, ez az ágazat. A kiváló minőségű kacsa előállításához, modern tartási mód, és megfelelő fajta, illetve hibrid szükséges. A pecsenyekacsa egyik fontos eleme, a tokmentes, benőtt, tömött tollazat. A nehezen pucolható, tokos kacsa, jelentősen rontja a minőségi besorolást.

Értékes termék a toll

Emellett 45-55 nap alatt elvárt a hizlalási szakasz befejezése, tömege érje el a 2,5-3 kg-ot. Izomzata legyen zsírral enyhén átszőtt, telt, sárga, 2-3 mm-es bőr alatti zsírréteggel. Nevelése akkor gazdaságos, ha az 1 kg élőtömegre felhasznált takarmánymennyiség, nem több mint 3,2-3,5 kg. 30-50 évvel ezelőtt, az állami gazdaságok is a száraz nevelést alkalmazták. Ez abból állt, hogy nagyméretű kifutóban tartott kacsák számára, vagy nagyobb vályúkban, vagy egy, a kifutón átfolyó csatornában kínáltak csupán vizet az állatoknak. Ez akkoriban számos hátránnyal is járt. Bár nem kifejezetten a tartási mód rovására írható, hanem arra is, hogy akkoriban nem voltak ilyen minőségű gazdasági fajták, és hibridek mint manapság, melyek ilyen gyors növekedésre képesek. Az akkori magyar kacsa, 10 hetes kora körül, mindössze 1.7-1.8 kg-ot ért el, ehhez 1 kg élőtömeg előállítására, közel 4,5 kg takarmányt fogyasztott el. Ez viszont annak köszönhető, hogy ekkor még nem volt a kacsák számára készített, intenzív nevelőtáp. A gazdaságok maguk által kevert abrakkal etették a kacsákat, mely közel sem volt olyan hatékony, mint a mai technológia. Ráadásul a 10. hétig nevelt kacsák tolla kitokosodott, így minőségük romlott. Az állományváltások során több munkát igényelt a kifutók takarítsa, rendbetétele is. Kb. az 1960-as években új irány jelent meg, amely sokkal hatékonyabb, gazdaságosabb kacsanevelést tett lehetővé.