A víziszárnyasok kártevői 2.

Újabb részletet közlünk Zsiros András hamarosan megjelenő könyvéből. A szerző a Hobbinyúl tenyésztés és a Tarajosvilág kötetek után jelentkezik újabb tanácsadó munkával a víziszárnyasok tenyésztéséről. Ezúttal a rágcsálókról olvashatunk érdekességeket. (Az előző rész itt olvasható.)

A víziszárnyasok tartása egy dologban nem tér el más baromfik, de akár más állatok tartásától. Különféle kártevőket vonzanak, amelyek megkeserítik mind az állotok,mind a gazdájuk életét. Vegyük át melyek lehetnek ezek.

A rovarokról már írtunk korábban.

Rágcsálók:

Az állattartásnak szintén velejárója, a rágcsálók jelenléte. Szerencsés esetben „csak” egerek vannak jelen. Ezek a takarmány, és az alomanyag mellett jól érzik magukat, és minden évszakban jelen vannak. Általában komoly károkat nem okoznak, bár megrágják az abrakos zsákokat, és persze kisebb mennyiségű takarmányt is felfalnak. Természetesen ne hagyjuk őket túlzottan elszaporodni. Állataink mellett mérget ha lehet, ne használjunk, inkább alkalmazzunk egérfogókat, csapdákat. Szó volt róla, hogy nagyobb tavak kialakítása, csak elegendő terület mellett lehetséges. Így adott, hogy talán nagyobb zöldterületet is tudunk biztosítani vízimadaraink számára. Ez esetben a legelőn találkozhatunk ürgékkel, pockokkal, mezei egerekkel is. A tó menti nádasokban cickányt, pelét is láthatunk. Ezek a rágcsálók kevésbé zavaróak, mert nem szívesen húzódnak emberek közelébe.

Mezei egér

Talán a mezei egér hajlik arra, hogy a téli hónapokban búvóhelyet keressen ólakban, istállókban, takarmányok, szalma és széna között. Viszont az ilyen nagyobb zavartalan területek, ahol ráadásul könnyű prédákat nevelünk, kedvelt vadászterületté válhatnak menyétek, görények, róka, és a patkányok számára.

Tavak környékén a róka komoly veszélyforrás