Egy korábbi írásomban foglalkoztam az Egri kék galambokkal, most viszont egy igazi fővárosi fajtát szeretnék alaposabban bemutatni, a Budai kéket, tekintettel arra, hogy nincs még egy fajta, amelynek a neve budai kitenyésztésre utalna.
„Egyes fajták kialakulása nagyon bonyolult, összetett folyamat eredménye, ezért többnyire csak nehezen követhető” – hangsúlyozza Dr. Szécsényi István állatorvos, és kijelentése a Budai kékre hatványozottan érvényes. Ez a fajta a rövidcsőrűek nagy családjába tartozik, mely igen szerteágazó, nagyon sok fajta képviseli ezt a csoportot. Fő jellemzőjük és a karakterük a fej megítélésében érhető tetten.
A Magyar Galamb- és Kisállattenyésztők Országos Szövetsége által a 2011-ben kiadott Fajtaleíró könyvben a Budai kék fejével kapcsolatban így írnak. Fej: széles. A fejtető szélességi és hosszúsági mérete azonos, hátulsó része keskenyebb és magasan kiemelkedik. A szemboltok párhuzamosak, ugyancsak kiemelkedők, a fejtető középen bemélyedt. A homlok meredek, de a fejtető hátulsó, kiemelkedő részénél alacsonyabb. A fejtető előre lejt. A tarkó meredek.
Budai kék
Az ősök
Mint számos fajtának, ennek a kialakulása is a régmúltba nyúlik vissza, ám a „kiindulási fajták teljesen ismeretlenek”, illetve egy fajta ismert, az Indus, amely a mai „groteszk” fej kialakulásában döntően közrejátszott. Dr. Szécsényi István szerint „a mai budapesti rövidcsőrű őse három fajta, a pesti gólyás, a budai kék és a bécsi rövidcsőrű”. Ezzel kapcsolatban Dr. Teremi Gábor 1956-ban kiadott könyvében a következőket írja a Budai kékek származásáról: „Ősét egyes feltevések szerint a törökök hozták Budára.”
Ez a galamb azonban eltűnt az idők folyamán. A mai Budai kék keringőt egyesek szerint a múlt században az Egri kék keringő, a Budapesti gólyás és a Prágai kék rövidcsőrű keresztezése útján állították elő. Egy másik elképzelés szerint pedig a Berlini kék ó-törzsű, a Kék egyiptomi sirályka és a Kék bécsi rövidcsőrű keresztezése révén született. (megjegyzés: azóta az egyes fajták neve megváltozott.)
A származást illetően további támpontot ad az 1965-ben kiadott Galambtenyésztés című kötet (Dr. Szűcs Lajos és Dr. Szécsényi István szerkesztésében). Itt azt írják, hogy a régi budai és pesti galambtenyésztők még a két város egyesítése előtt a pesti (akkor még nem budapesti) gólyások mellett ismerték a „stock blau”-nak (egyszínű kéknek) nevezett fajtát, amelyet Bécsben ma is tenyésztenek, nálunk azonban már régen eltűnt. Elképzelhető, hogy ez volt a Budai kék, de az is lehetséges, hogy a már legalább száz év óta tenyésztett Bécsi rövidcsőrű – Budapesti gólyás keresztezésének a melléktermékeként alakult ki. Az sem lehetetlen azonban, hogy a régi Budai kékek az Egri kékekkel azonos, vagy ennek közeli rokona volt.
Bécsi rövidcsőrű
További feltételezések
Figyelemre méltó még a Balassa által 1901-ben leírtak, miszerint az Egri kékeket a rövidcsőrűek csoportjába sorolja, de a Budai kékeket nem említi meg, pedig a leírás alapján az 1800-as évek végén az Egri kék az akkori Budai kékkel megegyezett. Ezidőtájt egy német közlemény szerint volt egy nagyon kistestű, világoskék, rövidcsőrű galamb, melynek világos gyöngyszeme és sötétkék szemgyűrűje volt, és ezt a kis galambot felhasználták a Budapesti gólyás egyes tulajdonságainak javítására. Budapesten ezt a galambot Egrinek, Egerben viszont Budai kéknek nevezték.
Valószínűsíthető, hogy a század végén az Egri és a Budai kék azonos fajta volt, minimális eltérésekkel. Ezt történelmi leírások is igazolni látszanak. Az is utalhat a szoros rokonságra, hogy az egriekben néha előjön a vörös, illetve vörös fakó szín.
Az már a tenyésztők hozzáállásán múlott, hogy az Egri kék egy külön fajta lett teljesen más fejtípussal, míg a Budai kék idők folyamán beolvadt a Budapesti rövidcsőrűek táborába, az ezekre jellemző egészen kivételes fejformával. A pontosság kedvéért idézem a mostani érvényes Fajtaleíró könyv ide vonatkozó leírását: Szín és rajzváltozatok: Szalagos szárnyúak: kék ( budai kék).
Hová lett?
Érdekesség kedvéért meg kell említeni, hogy a Budai kék már kb. 100 évvel ezelőtt kihalt, a neve mégis fennmaradt. Amint azt írta Cserey Géza a „Modern Tenyésztők Lapja” 1932. júliusi számában: Erre a célra (a gólyások vérfrissítésére) legalkalmasabb volna a sötétkék bőrű budai kék, sajnos azonban már ez a fajta is teljesen kiveszett”. (megjegyzés: az Egri kéknek is sötétkék bőre volt.)
Budapesti rövidcsőrű
De érdemes idézni Bangó Ferenc nagy tekintélyű szakírót az 1933. októberi Kisállattenyésztők Lapjában megjelent írásával. „A budai kék tenyésztéséhez megfelelő szakképzettség és tudás kellett. Hol vannak a budai kékjeink? Hová lettek ezek a világraszóló szép galambjaink? Elpusztultak, teljesen kivesztek”.
A leírtak alapján szerény véleményem szerint a Budai kék egy félkész termék volt, egy igazi műhelygalamb, amelynek a gyökerei a fent említett két fajtára vezethetők vissza, úgymint az Egri kékre és az akkor Budán fellelhető „stock blau” galambokra.
A Budai kék származásával kapcsolatban három nagy tekintélyű orvos szakcikkeiből „puskáztam”, Dr. Teremi Gábor orvos, illetve Dr. Szűcs Lajos és Dr. Szécsényi István állatorvosok írásaiból.
Pusztai Lajos, galambtenyésztő