A baromfifélék háziasítása egykor mérföldkőnek számított az akkor élő emberek táplálkozásában. Ma már elfogadott tény, hogy ekkor nem egyetlen őstyúkot (a Bankiva tyúkot – lásd nyitóképünkön), hanem egyidejűleg, több vadon élő tyúkfajtát is háziasíthattak. A feltehetően több ezer évvel ezelőtti, nagy jelentőségű folyamat nyomán kezdetben azonban bizonyára csak a táplálékot látták a baromfikban.
De ki tudja? Lehet hogy már igen hamar voltak olyan, szebb küllemű egyedek, melyeket nagy becsben tartottak, esetleg akkori mércével is nagyobb értéket képviseltek. Annyi bizonyos, hogy az idők folyamán lassacskán kialakult számos olyan fajta, amely akár méretben, akár küllemben, esetleg tulajdonságaiban eltért egymástól. Ez pedig azt hozta magával, hogy egyes fajtákat megkedveltek, és már nem a húsukért, hanem szépségükért kezdték tartani. Egy-egy fajta pedig embereket, tenyésztőket hozott össze, akik megcsodálták egymás tyúkjait, kakasait. Mígnem annyi hasonló érdeklődésű tenyésztő, esetleg barát össze nem jött, hogy aztán kiállításokon versengjenek a legszebb fajták, egyedek címeiért.
Emellett természetesen a fogyasztásra szánt baromfik, hibridek kialakítása is zajlott. Hogy egy baromfi lehet-e díszmadár? Úgy gondolom, igen. Ha nem is a megszokott értelemben, de sok olyan tenyészettel találkoztam, ahol a baromfik már nem a hagyományos baromfiudvarban vannak elhelyezve, hanem szinte mesébe illő ólakban és minden igényt kielégítő kifutókban. Talán egykor engem is egy hasonló tenyészet, vagy egy mutatós fajta inspirált arra, hogy a szakmámnak válasszam az állattenyésztést. Gyermekkorom óta tartok több fajta állatot. Ez a munka pedig sok mindenre megtanított. Egyrészt a felelősségre, másrészt az állatok szeretetére. Legyen az bármilyen fajta vagy hibrid, nálam az állatok fontosak. Tudom, hogy tőlem függnek, ezért gondoskodnom kell róluk.
Ezalatt természetesen nem csak a napi teendőket értem (etetés, itatás, az ólak takarítása), hanem azt a figyelmet, amely által nem csak „tartom”, hanem „nevelem” is a baromfikat.
Tudom például, hogy melyek próbálnak rendszeresen szökni, vagy melyik akar mindig az első lenni az itatónál. De nem csak ez az, amiért figyelemmel követem őket. Sok esetben külön etetem a legkisebbeket, míg fel nem erősödnek, mert őket a nagyobbak nem engedik a takarmányhoz. Volt eset, amikor az egyik csibét a többiek véresre csipkedtek. Őt elkülönítettem, és bár nem láttam esélyt arra, hogy túléli, mégis ápoltam. Végül, hála a gondoskodásnak, felgyógyult, megerősödött. De ismerem a mozgásukat, a viselkedésüket, és tudom, mikor nincs rendben valami.
Mivel igen sok naposcsibével foglalkozom, olyan eset is előfordult, hogy a reggeli etetéskor nagyon lehűlt az idő, ezért az infralámpát lejjebb engedtem a csibék fölé. Viszont délben annyira meleg lett, hogy úgy éreztem, haza kell mennem a munkahelyemről, mert baj lehet. Jól tettem! A csibék annyira túlhevültek, hogy vizesen gubbasztottak. Azonnal feljebb húztam a lámpát, kis elválasztókat helyeztem be közéjük, hogy kisebb csoportokra osszam őket, majd friss forgácsot terítettem szét alattuk. Délutánra szépen fel is száradtak, és szerencsére egyetlen sem pusztult el közülük. Tudom, ha akkor ezt nem teszem, tömegesen hullottak volna el.
Összefoglalva: az állataival komolyan foglalkozó tenyésztőnek fontos az is, hogy jól érezzék magukat a baromfik, mert akkor lesznek egészségesek, akkor fejlődnek, és nem utolsósorban akkor okoznak nekünk is örömet. Erre tanítom a gyermekeimet is. Igaz, hogy állatok mellett nőnek fel, de érzem és látom, hogy ők is szeretik, gondoskodnak, és vigyáznak az állatokra már most. Lehet, hogy egyszer ők is tartanak majd bizonyos fajtákat, esetleg csak vágásra szánt hibrideket, de addigra biztosan megtanulják, hogy a baromfi több mint egy állat. Háziállat, hobbiállat, vagy akár házi kedvenc!
* A szerző monori kisállattenyésztő, akinek június elején jelenik meg Tarajosvilág – Hányféleképpen hajthat hasznot a sokszínű baromfiudvar kötete az Expert Books Kiadónál.