Akár néhány 10 db csirkével is érdemes foglalkozni, bár ebből megélni nem lehet. Keresetkiegészítésként viszont jövedelmező lehet. Míg egy korábbi posztunkban azt néztük meg, miért hasznos a 200 darabnál nagyobb baromfiállomány, most a kezdők, kicsiben gondolkodók számára adunk szempontokat.
A döntés pozitív oldala
A kis, akár pár tucat darabos állomány előnye, hogy kisebb létszámú csirke esetén (max. 100 db) nem szükséges komoly beruházás. Egy meglévő melléképület kisebb átalakításával is alkalmassá tehető csirkenevelésre. Egyszerre kisebb mennyiségű takarmány vásárlása is elegendő, mely a kiadás és a takarmány tárolása szempontjából is előnyös.
A befektetett összeg viszonylag gyorsan, 6-8 hét alatt megtérül, és ennyi baromfit levágva, vagy élősúlyban is könnyebb értékesíteni.
100 db csirkéig egy ember elegendő a hizlalási időszakban a napi teendők elvégzésére (etetés, itatás, trágyázás). Vágáskor is 2-3 ember meg tudja oldani ennyi csirke vágását, pucolását és előkészítését. Az ilyen kisebb állomány minden szempontból viszonylag könnyen kezelhető.
Mi lehet a hátránya?
Hátránya viszont, hogy közel azonos ráfordított munkával nagyobb állomány is tartható, mely nagyobb profitot eredményezhet. Napi rendszeres elfoglaltságot kíván, melyet hétvégén és ünnepnapokon is el kell látni. Sajnos a százalékos veszteség az ilyen kisebb létszámú állománynál az állattartó számára észrevehetőbb, mint nagyobb létszám esetén. Kisebb számú csirke esetén is gondoskodnunk kell a keletkező trágya elhelyezéséről, az alomanyag és a takarmány tárolásáról, valamint ha vágva értékesítjük a csirkéket, akkor a vágás melléktermékeiről (belsőség, toll, stb.). Rendszeres vágás esetén akár a trágya, akár a vágás melléktermékei is értékesíthetők. Így minden tekintetben folyamatosan megszabadulunk a nem kívánatos származékoktól, és még akár hasznot is termelhetünk a hús értékesítésén felül. Ugyanez a technológia 200-300 csirke esetén, illetve kb. 500 db-os létszámig, már kissé komolyabb felkészülést kíván. Aki ekkora csirketelepet szeretne, ott
már sajnos nem elég egy-egy használaton kívüli disznóól.
Egy nagyobb épület kell, ha nagyban gondolkodunk
Nem célszerű ennyi állatot több, külön ólban elhelyezni, mert így az etetések, a takarítás és a világítás, fűtés költsége is megtöbbszöröződhet. Inkább törekedjünk arra, hogy egy nagyobb épületet alakítsunk ki a csirkék számára. 200 db felett már a szellőztetésről is gondoskodnunk kell. Ekkor már érdemes csigás vagy más automatizált önetetés beállítása, valamint szintén automata csepegtetős vagy pisztolyszelepes önitatókat alkalmazni. Ennek azért is van jelentősége, mert így nem zavarjuk feleslegesen a csirkéket naponta többször is az etetők és itatók feltöltésével, ellenőrzésével, és így elkerülhető, hogy a csirkék ijedtükben összeszaladjanak, és törjék magukat vagy egymást.
(Erről a témáról, valamint egyéb hasznos baromfitartási tudnivalóról is olvashat további részleteket Zsiros András: Tarajosvilág című kötetében, amely a kezdő és haladó tyúktenyésztők hasznos könyve.)